EMBEREKET MENTENI

Az egyházban időnként vitatkozni kezdenek, ami ott akad meg, hogy néha úgy érzik, választani kell a szociális vagy az evangéliumi munkára való össz­pontosítás között, tehát vagy jótékonyság, vagy misszió, vagy az igazság, vagy az evangélium. Amikor azonban jobban megértjük e fogalmakat, megfigyeljük Jézus szolgálatát, eltűnik a különbség, és rájövünk, hogy az evangélium hirdetése meg a segítségnyújtás szorosan kötődik egymáshoz. Ellen White egyik legismertebb kijelentésében éppen erről a kapcsolatról írt: „Egyedül Krisztus módszere vezet igazán eredményre az emberekkel való kapcsolatfelvételben. A Megváltó az emberek között járt, mint aki a javukat akarja. Együttérzést tanúsított, szolgálatával megadta azt, amire szükségük volt és elnyerte bizalmukat. Azután így szólt: »Kövessetek engem«… A szegények terhein könnyíteni, a betegeket gondozni, a szomorkodókat és gyászolókat vigasztalni, a tudatlanokat tanítani, a tapasztalatlanokat tanácsolni kell. Sírjunk a sírókkal és örüljünk az örülőkkel” (Ellen G. White: A Nagy Orvos lábnyomán. Budapest, Advent Kiadó, 91-92. o. – a fordító átdolgozásában)! Amint tehát láttuk, Isten országának e kétféle megnyilvánulása, az igazság és az evangélium szorosan összefonódik nemcsak Jézus tanításában, hanem a tanítványainak adott első megbízásában is.

Olvassuk el Fil 2:15 és 1Pt 2:12 verseit! Milyen bizonyságtevő ereje van Isten népe jó cselekedeteinek? Mit mond erről Pál és Péter is?

Isten evangéliumának szélesebb körű értelmezésében az evangélium nem lesz érthető, ha hiányzik mellőle a szenvedélyes szeretet az emberek iránt. Jak 2:16 és 1Jn 3:16-18 versei például azt emelik ki, hogy mennyire visszás az evangéliumhirdetés akkor, ha az életünkben nem mutatkozik meg. A legjobb evangelizáció az igazság kifejezése – a reménynek, a megmentésnek, a bűnbánatnak, az átalakulásnak és Isten mindent átölelő kegyelmének a jó hírét hirdeti az embereknek. Az evangelizáció és az igazság vágya egyaránt abból fakad, ha felismerjük Isten szeretetét az elveszett, összetört és megsebzett emberek iránt, és ez a szeretet a mi szívünkben is felébred, mert Isten bennünk él. Nem kell választanunk az egyik vagy a másik között, hanem Istennel együttműködve munkálkodunk az emberekért, megadjuk, amire valóban szükség van, azokból a forrásokból, amelyeket Isten a rendelkezésünkre bocsátott.

Mit tehetünk, nehogy a jó cselekedetek végzése közben elhanyagoljuk a megváltás evangéliumának a hirdetését?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: