A VÁLTOZÁS ESZKÖZEI

Az apostolok cselekedetei első fejezeteiben láttuk: az első keresztény hívők másfajta közösséget alapítottak, gondoskodtak azokról, akik közöttük szükséget szenvedtek, együtt fordultak a külvilág felé, amikor kellett, segítettek, majd hívták az embereket, hogy hozzájuk csatlakozva ők is tapasztalják, amit Isten közöttük tett.

A só és a világosság jézusi példái mellett Pál még számos egyéb metaforával mutatja be az egyház tevékenységét a világban. Az Isten népeként élőkre többek között úgy utal, mint áldozatra (lásd Róm 12:1), Krisztus testére (lásd 1Kor 12:12-20), Isten követeire (lásd 2Kor 5:18-20) és jó illatra (lásd 2Kor 2:14-16). Mindegyik hasonlat azt mutatja be, hogy Isten országának képviselőiként mi a szerepünk most, a nagy küzdelem által megtépázott világban.

Nézzük át megint a fent említett különböző „képviseleti” feladatainkat! Ezek közül melyik illeszkedik leginkább ahhoz, ahogyan a saját környezetünkben szeretnénk Istent bemutatni? Miért?

E metaforák mindegyikéhez tettek is társulnak, nem mintha azok által fogadna el bennünket Isten! Akiket Krisztus áldozata révén Isten már elfogadott, szeretete és kegyelme hatására az Ő eszközeiként akarnak élni a szenvedő és halálba tartó világban.

Itt azonban még mélyebbre is mehetünk: Isten országának a lényege a szeretet és a kegyelem, amikor tehát mi is szeretettel, kegyelemmel járunk el, akkor már most valóra váltjuk az örök országot, a részesei vagyunk.

A nemzetközi jog szerint az egyes nemzetek nagykövetségei az általuk képviselt ország részének számítanak, annak ellenére, hogy egy másik állam területén helyezkednek el, talán messze az anyaországtól. Amikor Isten országának elvei szerint élünk, ezzel már itt és most bepillantás nyílik az örök valóságba, ami a gonoszság végső vereségének előízét adja. Ha így járunk el Krisztus követeiként, képviselőiként, a saját életünkben, a gyülekezetben és azoknak az életében is tapasztalhatjuk szeretetének és igazságának valódiságát, akiknek szolgálni igyekszünk.

2Kor 2:16 verse szerint mi a különbség a két illat között? Hogyan dönthetjük el, hogy mi melyiknek számítunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: