Jézus mennybemenetelét követően és miután pünkösdkor részesültek a Szentlélekben, a hívők csoportja gyorsan növekedni kezdett, így létrejött az őskeresztény egyház. Ez újfajta közössége lett Jézus követőinek, aminek első vezetői Jézus eredeti tanítványai voltak. Viszont ezt az új közösséget nem csupán ők maguk alakították ki. Jézus tanításainak és szolgálatának alapjára építettek, a héber Szentírás és a próféták hosszú történelméből merítve.

Olvassuk el ApCsel 2:42-47 és 4:32-37 szakaszait! Az őskeresztény gyülekezeti közösség bemutatásában mi mindent nevezhetünk kulcsfontosságú elemnek?

Úgy tűnik, hogy bár az izraelitáknak soha nem sikerült teljesen az igazságosságon és nagylelkűségen alapuló társadalom mintája szerint élni, az első keresztény közösség komolyan vette a tanácsot, hogy „Ne legyen köztetek szegény” (5Móz 15:4, RÚF). Hitük kifejezésének egyik gyakorlati módja az volt, hogy megosztották egymással anyagi forrásaikat – még földterületeiket is eladták, és az így kapott pénzt beadták a közösbe (lásd ApCsel 4:34–5:2), hittestvéreik szükségleteinek a fedezésére. Arra is törekedtek, hogy a szárnyait bontogató közösségen kívül állók is áldást nyerjenek, különösen a gyógyítás szolgálata által (lásd ApCsel 3:1-11; 5:12-16).

Ez a közösség azonban távolról sem volt utópisztikus társadalom. A hívők számának gyarapodásával nőtt a feszültség a források elosztása miatt, főként az özvegyeknek juttatott napi ételosztással kapcsolatban (lásd ApCsel 6:1). A csoport természetes vezetői, a tanítványok az evangélium hirdetésére akartak összpontosítani. A kialakult helyzet megoldása érdekében átszervezésre volt szükség. Kijelöltek hét embert, hogy a gyülekezeti közösség gyakorlati ügyeire figyeljenek. Talán ez volt az első alkalom, amikor elismerték a gyülekezetben végzendő különböző szolgálatokat és képességeket. Ugyanakkor ez mutatta meg azt is, hogy az egyház élete és bizonyságtevése szempontjából mennyire fontos a gyakorlati szolgálat. „A kegyesség és igazságosság elvét – ami irányította a vezetőket Isten népe között Mózes és Dávid idejében – követniük kell azoknak, akiknek Isten újonnan szervezett egyházában felügyeletet adott az evangélium rendelkezése szerint” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 64. o.).

Próbáljuk meg elképzelni, milyen lehetett az őskeresztény közösség! Hogyan tükröződhetnek ma rajtunk is ezek a jellemzők?