SZERETET ÉS HŰSÉG

Amikor kora vallási vezetői bírálták Jézust, mert „bűnösökkel” evett együtt, Ő Hóseás prófétát idézve felelte, hogy keressék meg a könyveikben, mire gondolt Isten valójában ezzel a kijelentéssel: „irgalmasságot akarok és nem áldozatot” (Mt 9:13, idézi Hós 6:6).

Amint tudjuk, Jézus egész élete a gondoskodás és szolgálat jegyében telt. Az emberekkel való kapcsolata, a gyógyításai és sok példázata is azt mutatja és arra vezet, hogy ilyen életmóddal kell kifejezésre juttatni az Isten iránti őszinte tiszteletet. Legádázabb kritikusai a vallási vezetők voltak, de Jézus is a legélesebb bírálattal illette őket. Ézsaiás korának vallásos népéhez hasonlóan ők szintén úgy képzelték, hogy vallási cselekményeikkel biztosították maguknak a különleges kapcsolatot Istennel, de közben kihasználták a szegényeket és nem törődtek a nélkülözőkkel. Tetteik nem álltak összhangban istentiszteletükkel, ezért Jézus a leghatározottabban elítélte képmutatásukat.

Olvassuk el Mk 12:38-40 verseit! Miért említette meg Jézus az írástudókkal kapcsolatban, hogy „az özvegyeknek házát fölemésztik”? Mi az oka annak, hogy az ilyen emberek „súlyosabb ítélet alá” esnek?

Máté evangéliuma 23. fejezetében találjuk Jézus legfélelmetesebb prédikációját – kiváltképp a vallásos emberek szempontjából. Nemcsak azt vetette a szemükre, hogy nem segítenek a hátrányos helyzetben lévőkön, hanem szerinte az ilyen vallás még nagyobb terheket rak rájuk. Tetteikkel vagy időnként azzal, hogy éppen nem tesznek semmit, bezárják „a mennyek országát az emberek előtt” (Mt 23:13, RÚF).

Az évszázadokkal korábban élt próféták szavait visszhangozva Jézus rámutatott, hogy óriási szakadék tátong szigorú vallási cselekményeik és az igazságtalanságok között, amelyeket eltűrtek vagy még hasznot is húztak belőlük. „Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok a mentából, a kaporból és a köményből, de elhanyagoljátok azt, ami a törvényben ezeknél fontosabb: az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és a hűséget” (Mt 23:23, ÚRK)! Majd hamar hozzátette, hogy egyáltalán nem a vallási szokások és cselekmények a rosszak, csakhogy a tisztességes eljárást nem lehet ezekkel pótolni.

Hogyan kerülhetjük el azt a csapdát, miszerint az igazság ismerete önmagában elég?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: