VALLÁSI ELNYOMÁS

Izrael és Júda országainak jobb periódusaiban az emberek visszatértek Isten imádatához, a templomba, bár istentiszteletükbe akkor is keveredtek bálványimádó elemek, a környező népek vallási szokásai. A próféták szerint viszont még a legnagyobb vallási igyekezetük sem volt elég ahhoz, hogy eltérítse őket a hétköznapokban elkövetett gonoszságoktól. Bármennyi erőfeszítést is tettek, hogy az istentisztelet szertartásai alatt eléggé vallásosnak mutatkozzanak, énekük hangja nem tudta elnyomni a szegények és a leigázottak kiáltásait.

Ámósz írja kora embereiről, hogy „a szegényre törtök, és e föld szegényeinek kipusztítására” (Ám 8:4). Látta rajtuk: alig várják a szertartások végét, mert minél hamarabb szeretnék újra kinyitni boltjaikat, visszatérve csaló kereskedésükhöz, hogy megvegyék „a szegényeket pénzen, és a szűkölködőt egy öltő saruért” (Ám 8:6).

Mit mondott az Úr Ézs 1:10-17, Ám 5:21-24 és Mik 6:6-8 verseiben az ilyen vallásos emberek szertartásairól?

Prófétái által Isten erős kifejezésekkel gúnyolja az olyan vallásoskodást és istentiszteletet, ami közben egyáltalán nem vesznek tudomást a környezetükben élők szenvedéséről és nyomorúságáról. Ám 5:21-24 szakaszában Isten kijelenti, hogy „Gyűlölöm, megvetem ünnepeiteket, ünnepségeiteket ki nem állhatom!… hallani sem akarom lantotok zengését” (RÚF)!

Mikeás 6. fejezetében egyre terjengősebb, már szinte gúnyosnak tűnő ötletek sorát olvassuk arról, hogy mi lenne az istentisztelet legmegfelelőbb módja. A próféta csúfondárosan veti fel, hogy vigyenek égőáldozatokat, az áldozatok számát növeljék egészen „ezernyi kosok” és „tízezernyi olaj-patakok” (Mik 6:7) mértékéig, majd rátér az iszonytató, de nem ismeretlen, szélsőséges gyakorlatra: elsőszülött gyermekük feláldozására, mintha ezzel lehetne elnyerni Isten kegyét és bocsánatát.

Az Úr azonban igazából nem várt tőlük mást, mint „hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel” (Mik 6:8, ÚRK).

Kaptad már azon magad, hogy jobban odafigyeltél a vallási formaságokra és a szertartásokra, mint a környezetedben való segítségnyújtásra? Mit tanultál abból az esetből?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: