MIKEÁS

„Megmondta neked, ó, ember, hogy mi a jó, és mit kíván tőled az ÚR: csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeresd az irgalmasságot, és alázatosan járj Isteneddel” (Mik 6:8, ÚRK).

Mik 6:8 a Szentírás legismertebb szakaszai közé tartozik. Viszont még ha sok hasonló versből szlogent vagy „posztert” is gyártunk, valószínűleg kevésbé ismerjük a hátterüket, mint bevallanánk.

Mit tett a nép Mik 2:8-11 és 3:8-12 versei szerint, ami miatt Mikeás ítéletet mondott?

Akház király uralkodása idején újabb történelmi és lelki mélypontra jutott Isten népe Júda országában. Egyre szélesebb körben terjedt a bálványimádás a különféle gonosz szokásaival együtt. Ugyanakkor, amint a kor többi prófétája is rámutatott, a szegényeket folyamatosan kizsákmányolták, kizsigerelték.

Mikeás sem volt kevésbé az ítélet prófétája, mint a kortársai. Könyve első három fejezetének legnagyobb része hangot ad Isten haragjának és bánatának népe gonosz tettei miatt és szól a rájuk váró pusztulásról.

Isten azonban nem mondott le népéről. Még a próféták metsző hangja és kemény üzenetei is azt jelezték, hogy továbbra is törődik velük. Pontosan a szeretete és törődése miatt figyelmeztette őket. Arra vágyott, hogy megbocsáthasson nekik és helyreállíthassa őket, nem akart örökre haragudni (lásd Mik 7:18-20).

Ez tehát a háttere a jól ismert receptnek: cselekedj igazságosan, szeresd az irgalmasságot és alázatosan járj. Egyszerűnek tűnhet, mégis az ilyen hitélet a gyakorlatban sokkal nagyobb kihívást jelent, kiváltképp akkor, ha ellentétesnek mutatkozik a bennünket körülvevő társadalom gyakorlatával. Amikor mások profitálnak az igazságtalanságból, kigúnyolják az irgalmat és öntelten járnak, akkor bátorság és kitartás kell ahhoz, hogy az ember igazságosan cselekedjen, szeresse az irgalmasságot és alázatosan járjon. Csakhogy ebben nem állunk egyedül: ha így teszünk, Istennel tartunk!

Mi a kapcsolat aközött, hogy igazságosan cselekszünk, szeretjük az irgalmasságot és alázatosan járunk Isten előtt?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 3. negyedév

„Énvelem cselekedtétek meg”

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: