Isten a Teremtő

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1–3; 4:1-9; Zsoltárok 24:1; 148;

Máté 22:37-39; Apostolok cselekedetei 17:28; Jelenések 14:7

„Aki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtőjét; az pedig tiszteli, aki könyörül a szűkölködőn” (Péld 14:31).

Előfordult már veled, hogy nagy igyekezettel, fáradsággal elkészítettél valamit, talán egy dísztárgyat, egy kézműves terméket, egy ételt vagy bármiféle kreatív dolgot, de akinek átadtad, az összetörte vagy visszautasította? Ha igen, akkor lehet némi fogalmad arról, mit érzett Isten, miután megteremtette a világot, életet adott az embernek, majd látta, hogyan töri meg teremtését a bűn.

A Bibliából tudjuk, hogy Isten nagy gonddal hozta létre a világot, ami „igen jó” volt. Mózes első könyve 1. és 2. fejezetének beszámolójából világos, mit érzett az Úr a teremtményei iránt. Ennek összefüggésében kell olvasnunk Mózes első könyve 3. fejezetében a bűneset leírását és azt, hogy milyen szívfájdalmat jelentett neki, amikor a történtek után megszólította az első emberpárt.

Isten továbbra is nagyon szereti világunkat, még a bűn, az erőszak, az igaz­ságtalanság és a nyílt lázadás évezredei után is. Elindította a világ megváltásának és újjáteremtésének tervét, és nekünk, hívőknek is szerepet adott ennek végrehajtásában. Igen, részesülünk a kegyelmében, de ezzel egyben feladat is hárul ránk, hogy Urunkkal együttműködjünk. Komoly, szent felelősség!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: