SZÍVBÉLI VÁLTOZÁS AZ UTOLSÓ NAPOKBAN

Adventistaként egy bizonyos értelemben Keresztelő János szerepében látjuk magunkat. A reformáció és bűnbánat hírnöke Jézus első eljövetelére készítette elő az utat. Ugyanez a szerepe a mi mozgalmunknak is a második advent előtt.

Imádkozva olvassuk el Lk 1:17 versét! Hogyan fejezik ki ezek a szavak az üzenetünk lényegét?

A mennyei Atya gyerekei szívét magához és egymás felé fordította Krisztus keresztje által. Illés üzenete kérleli a családokat, hogy fogadják el ezt az elképzelhetetlenül jó üzenetet (2Kor 5:18-21; vö. Ef 2:11-18) és teljenek be kegyelemmel, miközben Szentlelke szeretetet ad beléjük.

A világnak égető szüksége van arra, hogy valaki bemutassa, milyen az önzetlen gondoskodás, a tartós elkötelezettség és az Isten iránti rendíthetetlen hűség. Isten kegyelméből a keresztény családok képesek ezt bemutatni. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg arról, hogy a világnak közvetített üzenet nekünk is szól! Nem lesz elég erőnk bemutatni az üzenetet, amíg az evangéliumi elv, az egység, a szeretet, az önfeláldozás meg nem mutatkozik a köreinkben, különösen a családunkban. Nem elegendő a hangzatos istentisztelet, a logikus gondolatmenet és a bibliai előadás. A világnak arra van szüksége, hogy az életünkben, főként a családi életünkben látható legyen a bűnbánat, a szívünk megváltozása, a szeretet és az az elkötelezettség, amiről prédikálunk! Keresztelő Jánosban erő volt, aminek a hatására megváltozott az emberek élete. Eredményes volt az igehirdetése. Isten kegyelméből velünk is megtörténhet ugyanez, de csak olyan mértékben, amennyire együttműködünk vele.

Jézus által egy mennyei család tagjai lettünk (Ef 3:15), ezért legyen a földi családunk kicsi vagy nagy, az Úr arra hívott el bennünket, hogy tegyünk bizonyságot Istenről, akit szolgálunk. Semmitől sem válhat hatékonyabbá a bizonyságtételünk, mint ha bemutatjuk a világnak, mivé válhat egy család az evangélium üzenetének ereje által, a méretétől függetlenül!

Mivel mutathatjuk be a hozzánk legközelebb állóknak, hogy mennyire szeretjük őket és milyen fontosak nekünk, legyenek akár a szűkebb családunk tagjai, akár mások?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 2. negyedév

Életszakaszok a családban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: