SZÍVBÉLI VÁLTOZÁS A JORDÁNNÁL

Gábriel megjövendölte, hogy Keresztelő János lesz a régen várt Illés (Lk 1:17), amit Jézus is megerősített (Mt 11:14; 17:12-13). Az evangélium írói szintén alátámasztják, hogy ő volt az a „követ”, aki az Úr útját készítette (Mt 11:10; Mk 1:2; Lk 7:27; vö. Mal 3:1).

Figyeljük meg János üzenetének fő elemeit! Hogyan szól a „szívek megfordításáról”? Mt 3:2, 8; 14:4; Mk 1:4; Lk 3:3, 8-9, 11, 13-14

Mint a földműves, aki alaposan felszántja a földet, hogy előkészítse a magok befogadására, János úgy ítélte el a bűnt és buzdította az embereket bűnbánatra. Önvizsgálat és valós állapotunk ismerete híján nem érezzük, hogy szükségünk volna javulásra – ez jellemző az emberi természetre. János üzenete az emberek figyelmét Isten szent követelményeire irányította és érzékeltette, hogy milyen nagy szükségük van tökéletes igazságára. Az őszinte bűnbánatot mindig alázat kíséri és az, hogy Istentől várunk segítséget a viselkedésünk megváltoztatásához. János leleplezte azoknak a sekélyes, önző képmutatását, akik Ábrahámot tekintették az atyjuknak. Ezzel az ősök hitének mélyebb jelentőségét akarta feltárni előttük.

Hogyan egyengette Keresztelő János üzente az utat Jézus előtt? Jn 1:35-37; 3:27-30

János látta, hogy Jézus az Isten Báránya, ezért így mutatta be Őt (Jn 1:29, 36), tehát szó szerint az Úrhoz fordította az embereket. A Keresztelőtől elköszönve Jézus tanítványául szegődött András, Jánosnak egy másik tanítványával, János evangélistával együtt, aki később feljegyezte az aznapi eseményeket. Illés üzenete nemcsak a bűnbánat szükségességére hívja fel a figyelmet, hanem azt is megmutatja, hogy ki menthet meg bennünket a bűntől. Felkelti az érdeklődést iránta és hozzá vezeti az embereket.

Mit mondana Keresztelő János, ha belépne az otthonunkba?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 2. negyedév

Életszakaszok a családban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: