A BÉKE GYŐZELME

Milyen tanácsot ad az Újszövetség a vallási szempontból megosztott házasság esetére? 1Kor 7:12-15; 1Pt 3:1-2

A keresztény társ áldásai. Pál azoknak az aggodalmaira válaszolt, akik tartottak tőle, hogy ha a nem hívő házastársuk mellett maradnak, az sérti Istent vagy megszentségteleníti őket és a gyerekeiket. Pál kijelenti, hogy ez nem így van. A házasság szentségének és meghitt viszonyának az egyik fél megtérése után is meg kell maradnia. A keresztény házastárs jelenléte „megszenteli” a másik felet és a pár gyerekeit. A „megszentel” szó abban az értelemben veendő, hogy a nem hívő társ a keresztény férj/feleség révén részesül a kegyelem áldásaiban.

Szívszorító, ha a nem hívő fél úgy dönt, hogy kilép a házasságból. Ez ugyan súlyos következményekkel jár, de Istenünk – aki mindig tiszteletben tartja az ember döntési szabadságát – kegyelmesen azt mondja, hogy „váljék el”. A hívő „nincs szolgaság alá vetve… az ilyen esetekben” (1Kor 7:15, RÚF).

Békességre hivatottak. Isten Igéje szerint egyértelműen az a jó, ha a lelki téren megosztott otthonban is megtalálják a módját, hogy Krisztus békéje uralkodjon. Van rá remény, hogy a házasság megmarad, a nehézségek között is bizonysága lehet az evangélium győzelmének, és vigaszra lel a másik fél, akivel a hívő egy test, még ha nem is hisz Istenben.

Milyen mértékig felelős a házastárs a nem hívő félért?

A hívő szeretetteljes kedvessége, rendületlen hűsége, alázatos szolgálata és megnyerő bizonyságtétele révén lehet a legnagyobb esély arra, hogy ezzel megnyeri nem keresztény házastársát. A keresztény házasságban az egymásnak való engedés Krisztus tiszteletéből fakad (vö. Ef 5:21). Amikor valaki ilyen lelkülettel viszonyul nem hívő társához, Krisztussal kötött szövetsége lesz az első számára. Az Isten kívánalmai iránti hűség azt viszont nem követeli meg tőle, hogy kitegye magát bántalmazásnak, ha a társa erőszakos.

Van valaki a gyülekezetünkben, akinek megnehezíti az életét a nem hívő házastársa? Ha igen, hogyan tudnánk valóban segíteni neki?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 2. negyedév

Életszakaszok a családban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: