Olvassuk el Ezékiás gyógyulásának és a babiloni követek látogatásának beszámolóját! 2Krón 32:25, 31; Ézsaiás 38–39

A Szentírásból tudjuk, hogy a követek érdeklődését Ezékiás király csodálatos gyógyulása keltette fel, amiről viszont úgy tűnik, a király hallgatott. Nem hangsúlyozta ki azokat a dolgokat, amelyek által a kíváncsi követek szíve nyitottá vált volna az igaz Isten ismerete iránt. Elképesztő a különbség a 38. fejezetben a gyógyulásáért kifejezett hálája és a 39. fejezet között, amikor hallgatott arról.

„…elhagyta az Isten, hogy próbára tegye őt” (RÚF). Jelentőségteljes alkalom volt ez a diplomáciai látogatás, még sincs feljegyzés arról, hogy Ezékiás imában külön vezetést kért volna Istentől, a próféták vagy papok által. Az Úr nem lépett közbe. A király egyedül, a nyilvánosságtól elzárva, a lelki tanácsadókkal való értekezés nélkül megfeledkezett Isten tettéről, amit a saját életében és a népével végbevitt. A történésznek az lehetett a szándéka 2Krón 32:31 versével, hogy bemutassa, milyen könnyen természetesnek vehetjük Isten áldását, és mennyire hajlamosak az önelégültségre kegyelmének élvezői.

Az alábbiakban a hűséges családi élettel kapcsolatos tanulságokról beszélünk, Ezékiás esete alapján. Még mi jut az eszünkbe ezen kívül?

Amikor valaki keresztények otthonába lép, ez lehetőség arra, hogy találkozzon Krisztus követőivel.

Kevés látogató nyitott arra, hogy lelki dolgokról társalogjon. A keresztényeknek meg kell találniuk a jó hír átadására megfelelő, kedvező alkalmakat. Keresztényként nem az anyagi gazdagságunkat vagy sikereinket kell bemutatnunk, bár az emberek ezekben is felismerhetik Isten áldásait. Inkább „hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az Ő csodálatos világosságára hívott el titeket” (1Pt 2:9, RÚF). Vagy Ezékiás esetének példája alapján azt lehet érzékeltetni, hogy a halál szélén álltunk, de Krisztus meggyógyított; holtak voltunk bűneinkben, Krisztus azonban feltámasztott és helyet készít nekünk a mennyben (Ef 2:4-6).

Hogyan tudunk bizonyságot tenni az otthonunkkal? Hogyan beszélhetnénk még céltudatosabban Krisztusba vetett hitünkről a vendégeinknek?