„Időt kell szánnod, hogy beszélgess és imádkozz kicsinyeiddel! Ne engedd, hogy bármi megzavarja Istennel és gyermekeiddel való közösséged időszakát! Megmondhatod vendégeidnek: Isten feladatot bízott reám, ezért most nincs időm a társalgásra. Érezd, hogy munkát kell végezned a mulandóság és az örökkévalóság számára. Elsődleges kötelességeddel a gyermekeidnek tartozol” (Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 225. o.).

„Szülők, akkor kezdjétek el fegyelmezni a gyerekeiteket, amikor még kisbabaként a karotokban vannak! Tanítsátok őket arra, hogy engedelmeskedjenek a kéréseteknek! Ezt úgy lehet elérni, ha következetesen bántok velük és határozottak vagytok. A szülőknek tökéletesen kell uralniuk a saját lelküket, és kedvességgel, határozottsággal addig hajlítani a gyerekeik akaratát, amíg megszokják, hogy engedelmeskednek a kéréseiknek. Ha a szülők nem kezdik el ezt időben, ha nem kezelik a dacot annak első megmutatkozásakor, a gyerek makacs lesz, ami növekedésével csak erősödni fog” (Ellen G. White: Testimonies for the Church, 1. köt. 218. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Mit jelent az, hogy Isten „gyermekei” vagyunk? Hogyan értsük ezt a képet? Milyen bátorítást találunk ebben?

2) Egyik édesapa fogalmazta meg: „A gyerekeim születése utáni néhány évben két nagy teológiai igazságot tanultam meg. Az első a szabad akarat valósága. A második pedig az, hogy az emberi természet bűnös.” Hogyan taníthatjuk meg a kisgyerekeket erre az igazságra?

3) Mi az alkalmas idő a gyerekek jellemének formálására? Hogyan tegyük ezt? Hogyan alakíthatnánk a gyerekeink jellemét Isten terve szerint, ha mi magunk nem adjuk át magunkat teljesen neki?

4) Gondolkodjunk még az egyedülálló szülők kérdésén! Hogyan segíthet az egész gyülekezet az egyedülálló szülőknek és a gyerekeiknek a gyakorlatban?

5) Hogyan bátoríthatjuk azokat a szülőket, akiknek a gyerekei eltávolodtak a hittől?