KEZDETBEN

A Biblia a kezdetektől indul, kétség kívül ezért nyit a „Kezdetben” (1Móz 1:1) szóval. Ennek a fejezetnek a központjában természetesen az áll, hogy a földünk „kietlen és puszta” (1Móz 1:2) állapotból olyan világgá alakult át, amiről a hatodik napon maga Isten jelentette ki: „igen jó” (1Móz 1:31). Röviden: ez a kezdet a világunknak is a kezdete volt.

Olvassuk el Mózes első könyve 1. fejezetét! Igaz, sok minden történt itt, mégis tegyük fel magunknak a következő kérdést: van a véletlenszerűségnek vagy az esetlegességnek bármilyen nyoma is, vagy pedig minden rendezetten történt, a megfelelő időben és helyen? Mit árul el a válaszunk Isten jelleméről?

Ellen G. White azt írta, hogy „a rend a menny első törvénye” (Signs of the Times. 1908. június 8.). Úgy tűnik, ez a földre is igaz. Annak ellenére, hogy a bűn megzavarta a természet világát, a rend, a ritmus és a rendszeresség bizonyos fokig még most is létezik.

Olvassuk el 1Móz 8:22 versét! Hogyan jelenik meg itt is a rend?

Az évszakok általában rendben váltják egymást még a bűnbeesés után is. A fényes égitestek mellett, mint például a nap és a hold, amelyeknek feladata, hogy „elválasszák a nappalt az éjszakától, és jelezzék az ünnepeket, a napokat és az esztendőket” (1Móz 1:14), ott vannak az évszakok is, amelyek részei a természetes ritmusnak Isten teremtett világában. Az Ézs 66:23 verséhez hasonló szövegek arra utalnak, hogy lesz majd egyfajta ritmikusság az új földön is – bár most éppen csak bepillantást nyerünk oda az Igéből.

Gondoljunk arra, hogyan befolyásolja az életünket, különösen a családi életünket a szombat a maga kifejezetten rendszeres módján! Milyen kézzelfogható előnyei vannak nemcsak a szombatnak, hanem a rendszerességének is?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 2. negyedév

Életszakaszok a családban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: