A MILLENNIUM

Olvassuk el Jel 20:1-3 verseit Jer 4:23-26 szakasza mellett! Milyen állapotban lesz a föld a millennium alatt? Hogyan lesz Sátán láncra verve?

Az ezer év (avagy a millennium) Krisztus második adventjével kezdődik. Abban az időben Sátánt jelképes értelemben láncolják meg, hiszen a lelki lényeket nem lehet fizikailag megkötözni. Sátán a körülmények rabja lesz. Csapások pusztították el a föld gonosz lakóit, ezért a körülmények a teremtés előtti állapotokhoz hasonlóan kaotikusak lesznek (1Móz 1:2). Így lesz a föld a gonosz börtöne a millennium alatt. Sátán és ördögi társai csak az Isten elleni lázadásuk következményein elmélkedhetnek, mivel nem lesznek emberek, akiket megkísérthetnének vagy akiknek árthatnának.

Olvassuk el Jel 20:4-6 részét! Hol lesznek a megváltottak a millennium alatt?

A jelenések könyve megmutatja, hogy Isten népe az ezer évet a mennyben tölti, a Krisztus által készített helyen (lásd Jn 14:1-3). János látja, hogy királyokként és papokként trónokon ülnek, ítélik a világot. Jézus megígérte a tanítványainak, hogy „beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét” (Mt 19:28). Pál is kijelentette, hogy a szentek ítélkeznek majd a világ fölött (1Kor 6:2-3).

Az ítélet Isten tetteinek igazságát érinti. Sátán az egész történelem folyamán kétséget ébresztett Isten jellemét és a teremtményeivel való bánásmódját illetően. Isten a millennium során megengedi a megváltottaknak, hogy hozzáférjenek a történeti feljegyzésekhez és választ találjanak mindazokra a kérdésekre, amelyek az elveszettekkel kapcsolatos döntéseinek jogosságát érintik, mint ahogyan a saját életük irányítására vonatkozó kérdésekre is. Mire az ezer év véget ér, örökre elrendeződnek az Isten igazságosságára vonatkozó kérdések. Isten népe minden kétséget kizárva meggyőződik róla, hogy Sátán vádjai alaptalanok voltak. Ekkor már készen állnak arra, hogy tanúi legyenek Isten igazságos, utolsó ítéletének a gonoszok felett.

Kit nem nyomasztanak közülünk olyan kérdések, nehéz kérdések, amelyekre mintha most nem lenne válasz? Mit árul el Isten jelleméről az, hogy egy nap majd mindenre feleletet ad?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: