Olvassuk el Jel 14:1-5 szakaszát! Mi a száznegyvennégyezer három fő jellemzője? Hogyan kapcsolódnak ezek a végidei szentekről szóló leíráshoz Jel 14:12 versében?
Jel 14:4-5 versei a száznegyvennégyezret jellemzik, akik Isten végidei népe soraiba igazodva „megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12). A végső válsághelyzetben elszenvedték Sátán teljes haragját, a Jézushoz fűződő szoros kapcsolatuk által mégis szilárdak maradtak.
Mit jelent Jel 17:5 versének fényében az, hogy a száznegyvennégyezer asszonyokkal nem fertőztette meg magát? Hogyan kapcsolódik a jellembeli tisztaságuk ahhoz, hogy „Istennek… szánt zsengeként” (Jel 14:4, RÚF) üdvözülnek?
A nemi erkölcstelenség az Isten iránti hűtlenség jelképe. Jel 17:5 a végidei paráznát, Babilont és a lányait említi, akikkel paráználkodik a világ minden népe (lásd Jel 18:3). A száznegyvennégyezer viszont hűséges marad Krisztushoz és ellenáll a Babilonnal meg a hitehagyó egyházakkal való megrontó kapcsolatnak, ezért követi „a Bárányt, ahova csak megy” (Jel 14:4, RÚF).
A száznegyvennégyezerről még azt olvassuk, hogy „áron vétettek meg az emberek közül” mint „Istennek és a Báránynak szánt” zsengék (Jel 14:4). Az ókori Izraelben az első termés számított a szüret legjobb gyümölcsének, amit Istennek ajánlottak fel (4Móz 18:12). A „zsenge” szó a megváltott népre utalhat, szemben a világból valókkal (lásd Jak 1:18), de A jelenések könyvében a száznegyvennégyezer azért képez egy külön csoportot, mert elváltoznak anélkül, hogy előbb meghalnának (lásd 1Kor 15:50-52). Az egész történelem megváltottainak teljes szüretéből ők számítanak az első zsengéknek (lásd Jel 14:14-16).
Hogyan veszélyeztethet bennünket a lelki paráznaság úgy is, hogy észre sem vesszük? Miért önámítás azt gondolni, hogy minket nem fenyeget ez a veszély?
Letöltés |