Isten elpecsételt népe

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 5Mózes 8:11-17; Róma 3:19-24;

2Péter 3:9-14; Jelenések 7; 14:4-5, 12

„Ezek azok, akik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében” (Jel 7:14).

A hét pecsét feltörésének üzenetéből kitűnik, hogy a magukat Krisztusban hívőnek mondók áldásban részesülnek, ha hűségesek voltak, akik pedig hűtlennek bizonyultak, azok osztályrésze lesz az átok. Az első négy pecsét Isten fegyelmező módszereit mutatja be, amelyekkel fel akarja kelteni népét a lelki letargiájából, hogy győzelemre segítse őket. Igazságtalanságot és elnyomást kell elszenvedniük az evangéliummal ellenséges világban. A hatodik pecsét felnyitásakor az Úr azokkal foglalkozik, akik ártottak népének.

A 7. fejezetet mint egy közjáték, a hatodik és a hetedik pecsét közé illeszkedik. A hatodik pecsét visz el Krisztus második adventjéhez. Miközben a gonoszoknak szembe kell nézniük az ítélettel, A jelenések könyve 7. fejezete arra a kérdésre is választ ad, hogy ki maradhat állva Krisztus eljövetelének napján: aki elpecsételtetett, a száznegyvennégyezer.

A száznegyvennégyezer további jellemzőiről Jel 14:1-5 verseiből olvashatunk. Egy újabb közjáték is ékelődik a hatodik és hetedik trombitaszó közé (Jel 10:1–11:14), ami a második nagy ébredéssel és az adventmozgalom születésével kezdődik, egybeesik a 7. fejezet első jeleneteinek idejével és Isten végidei népének tapasztalataira, feladatára összpontosít.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: