A MENNYEI TRÓNTEREMBEN

Jel 4:1 versétől kezdve Jézus hívja Jánost, hogy a mennybe emelkedve a saját korától kezdve egészen Krisztus visszatéréséig tekintsen végig a történelmen.

Ez 1:26-28, Jel 4:1-8 és 5:11-1 szakaszai a mennyei tróntermet ábrázolják. Mit tudhatunk meg erről e versekből?

Az apostol nyitott ajtón át pillantott be a mennyei templomba, a trónra, ami Istennek a teremtett világ fölötti uralmát és hatalmát jelképezi, míg az azt körülölelő szivárvány az ígéreteihez való hűségét szimbolizálja (1Móz 9:13-16; Ézs 54:9-10). Isten fennhatóságát kétségbe vonta az ellenség, Sátán, aki elbitorolta a föld feletti uralmát. Az Isten és Sátán közötti nagy küzdelemnek az a központi kérdése, hogy kit illet meg az uralkodás joga. János bepillantott a trónteremben ülésező mennyei tanácsba, amelynek az volt a célja, hogy megerősítse Isten jogos uralmát a világegyetem felett.

Olvassuk el Jel 4:8-11 és 5:9-14 verseit! Mit tanulhatunk meg ezekből a szakaszokból az igaz istentiszteltről? Miért az Úr Isten méltó az imádatra a 4. fejezet szerint, Jel 5:9-14 szakasza pedig miért a Bárányt mondja méltónak rá?

A jelenések könyve 4. fejezete a mennyei templom és az abban zajló istentisztelet általános leírását adja. Míg a 4. fejezetben Istent dicsőítik a teremtő erejéért, az 5. fejezetben a megöletett Bárányt ünneplik, aki üdvösséget szerzett. E részek azt mutatják, hogy a valódi istentisztelet Isten hatalmas teremtő és megváltó cselekedeteit idézi fel, ünnepli. A világot hat nap alatt megteremtő Úrnak van hatalma és képessége rá, hogy eredeti állapotába állítsa vissza és népe örök otthonává tegye a földet, amint megígérte.

Gondolkodjunk el az evangélium tanításán: az értünk „megöletett Bárány” (Jel 5:12) nem csupán minket és ezt a világot teremtette meg, hanem az egész kozmoszt is! Milyen hatalmas reménységet kínál ez a tanítás a fájdalommal és a zűrzavarral teli világban?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: