PATMOSZON

Olvassuk el Jel 1:9 versét! Mit árul el János A jelenések könyvében szereplő látomások körülményeiről?

Patmosz kopár, köves sziget az Égei-tengeren. A legszélesebb részén tizenhat kilométer hosszú és tíz kilométer széles. A rómaiak a környező szigetekkel együtt büntetőkolóniákat alakítottak ki rajta, oda száműzték a politikai foglyokat. A jelenések könyve születésének idejéhez viszonylag közel élő, korai keresztény írók egybehangzóan állítják, hogy a római hatóságok az evangéliumról szóló hűséges tanúbizonysága miatt száműzték Patmoszra Jánost. Az idős apostol bizonyára elszenvedte a római fogság minden nehézségét. Valószínűleg bűnözőként bántak vele, láncra verték, nem kapott elegendő ételt és a könyörtelen római őrök ostorcsapásai között kellett nehéz munkát végeznie.

„Patmosz az Égei-tenger puszta, sziklás szigete, melyet a római kormány a gonosztevők száműzetési helyéül jelölt ki. Isten szolgája számára azonban e sötét hely a menny kapuja lett. Az élet forgatagától és az elmúlt évek tevékenységétől elvágva, közösségben élt Istennel, Krisztussal és a menny angyalaival. Tanítást kapott tőlük az egyház jövőjére vonatkozóan” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 375. o.).

Még mely bibliai szereplőknek kellett nehézségeket elviselniük Isten iránti hűségük dacára (vagy talán pontosan azért)? Lásd Dán 3:16-23, ApCsel 7:54-60!

Krisztus követői sosem feledhetik, hogy nem maradnak magukra, amikor a Jánoséhoz hasonló helyzetben találják magukat! Jézus, aki a reménység és a bátorítás szavaival érkezett az apostolhoz patmoszi viszontagságai idején, továbbra is népével van, hogy megtartsa és támogassa őket nehéz helyzetükben.

Hogyan különböztethetjük meg a Krisztusért való szenvedést attól, ami más, például a saját rossz döntéseink miatt következik be? Mit mondhatunk a szenvedésről, ha fogalmunk sincs az okáról? Hogyan tanulhatunk meg minden helyzetben bízni az Úrban?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 1. negyedév

A jelenések könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: