RABSZOLGÁBÓL FIÚ

Római fogsága alatt Pál találkozott egy szökött rabszolgával, Onézimosszal, aki Kolosséból Rómába menekült. Az apostol jól ismerte Onézimosz gazdáját. Filemonnak szóló levelében személyesen közbenjárt nála, és kérte, hogy béküljön meg szökött rabszolgájával.

Pál fontosnak tartotta az emberi kapcsolatokat. Tudta, hogy a megromlott, megszakadt kapcsolatok hátráltatják a lelki fejlődést és ártanak az egyház egységének. Filemon gyülekezeti vezető volt Kolosséban, és ha keserű érzéseket táplál Onézimosszal szemben, az bizonyára beárnyékolja keresztényi bizonyságtételét, valamint az egyház tanúságát a más hitűek között.

Pál levele Filemonhoz a helyreállt kapcsolatok milyen fontos elveit vázolja fel? Ne felejtsük el, hogy a kulcsszó az elv!

Első pillantásra kissé meglepő, hogy Pál nem lépett fel keményebben a rabszolgaság ellen, ám a stratégiája így sokkal hatásosabb volt. Ideális esetben az evangélium felülemel az osztálykülönbségeken (Gal 3:28; Kol 3:10-11). Nem rabszolgaként, hanem úgy küldte vissza Onézimoszt, mint aki a fia lett Jézusban, Filemonnak pedig „szeretett testvére” az Úrban (Filem 16).

Pál tudta, hogy a szökött rabszolgák jövője sötét volt. Bármelyik pillanatban elfoghatták őket, szegénységre, nélkülözésre számíthattak. Így viszont Onézimosz kilátásai javultak, hiszen már Filemon testvére lett Krisztusban, ugyanakkor készséges munkása is. Filemonnál biztosítva láthatta az ételét, a szállását és a munkáját, az életében óriási változást hozott a megbékélés. Pál mellett Onézimosz „hű és szeretett testvér” (Kol 4:9, ÚRK) lett, az evangélium szolgája. Az apostol lelkes, ugyanakkor hajlíthatatlan volt, amikor a megbékélést munkálta közöttük. Kész volt a saját pénzéből rendezni minden anyagi természetű kérdést, ami Jézus két követője között felmerült.

Mit tanulhatunk az itt látott evangéliumi elvekből, ami segíthet az emberi kapcsolatokban jelentkező stresszhelyzetek, feszültségek vagy akár törések feloldásában? Hogyan előzhetjük meg ezekkel, hogy megrontsa valami a gyülekezetünk egységét?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 4. negyedév

Egység Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: