ÜDVÖSSÉG JÉZUSBAN

Hetednapi adventistaként sok a közös bennünk és más keresztény közösségekben, viszont a mi hitelveink a bibliai igazság sajátságos rendszerén alapszanak, amit a keresztény világban más nem hirdet. Éppen ezek utalnak ránk úgy, mint Isten végidei maradék népére.

ApCsel 4:8-12 és 10:43 versei szerint Péter mennyire tartotta fontosnak Jézus Krisztus szerepét a megváltási tervben?

Pál apostol beszélt a korinthusiaknak a jó hírről: „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot” (2Kor 5:19). Az Ő halála békéltet meg az Atyával, áthidalva a szakadékot, amit a bűn és a halál okozott. A keresztények évszázadokon át fontolgatták Jézus halálának, feltámadásának és békéltetésének a jelentőségét. A megbékéltetés azt jelenti, hogy egységre, egyetértésre juttatni; a megbékélés harmonikus kapcsolatot jelöl, ha elidegenedés történt, akkor pedig az összhang ennek eredményeként jön létre. Az egyház egysége tehát a békéltetés ajándéka.

Mit tanítanak a következő igék Jézus halálának és feltámadásának jelentőségéről?

Róm 3:24-25

1Pt 2:21-24

1Jn 2:2

1Jn 4:9-10

Más keresztény közösségekkel együtt hiszünk Krisztus halálában és feltámadásában, amit azonban mi „az örökkévaló evangélium” (Jel 14:6) összefüggésében hirdetünk, A jelenések könyve hármas angyali üzenetének (Jel 14:6-12) részeként. A hetednapi adventisták kiemelik ezeket a más keresztény felekezetek által nem hangsúlyozott üzeneteket.

Hogyan tanulhatunk meg mindig gondolni Krisztus halálának és feltámadásának valóságára, arra a reményre, amit ez ad?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 4. negyedév

Egység Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: