A FELKÉSZÜLÉS NAPJAI

Jézus a halála előtt a tanítványaival töltött utolsó óráiban megígérte, hogy nem hagyja őket magukra. Elküld más Vigasztalót, a Szentlelket, hogy szolgálatuk során kísérje őket. A Lélek emlékezteti majd követőit a szavaira és tetteire (Jn 14:26), elvezeti őket még több igazságra (Jn 16:13). Mennybemenetele napján az Úr megerősítette ígéretét: „ti azonban Szentlélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap múlva… vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok” (ApCsel 1:5, 8). A Szentlélek erejét kapják a tanítványok, hogy bizonyságot tudjanak tenni Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és az egész földön (ApCsel 1:8).

ApCsel 1:12-14 versei szerint mit tettek a tanítványok tíz napig?

Ezt a tíz napot intenzív lelki felkészülés időszakaként képzelhetjük el, ami alatt a tanítványok felidézték közös emlékeiket Jézussal, a tetteit, a tanításait és a csodáit. „Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel, kitartóan imádkoztak” (ApCsel 1:14, ÚRK).

„Mialatt a tanítványok az ígéret beteljesedésére vártak, őszinte bűnbánattal alázták meg szívüket és vallották meg hitetlenségüket. Visszaemlékeztek Krisztusnak halála előtt mondott szavaira, s jobban megértették azok értelmét. Az emlékezetükből kiesett igazságok felelevenedtek bennük és ezeket ismételték egymásnak. Önváddal illették magukat, amiért a Megváltót félreértették. Csodálatos életének jelenetei egymás utáni képekben vonultak el szemük előtt. Amint tiszta, szent életéről elmélkedtek, úgy érezték, hogy semmilyen fáradtság nem lehet túl terhes, semmilyen áldozat túl nagy, ha életükben bizonyságot tehetnek Krisztus szeretetre méltó jelleméről. Ó, ha még egyszer átélhetnék az elmúlt három esztendőt – gondolták –, mily másként cselekednének! Ha a Mestert csak még egyszer viszontláthatnák, mennyire igyekeznének iránta érzett mély szeretetüket kimutatni, s mily őszintén bánkódnának minden egyes szó vagy hitetlen cselekedet által neki okozott fájdalom miatt. De vigasztalta őket az a gondolat, hogy bocsánatot nyertek. Elhatározták, amennyire lehet, jóvá teszik hitetlenségüket és Krisztust bátran megvallják a világ előtt… Félretettek minden nézeteltérést, hatalom utáni vágyat és szoros keresztényi közösségbe kerültek egymással” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 2001, Advent Kiadó, 23-24. o.).

A hit kérdésében mi az, amit szívesen másképp csinálnál? Mit tanulhatunk a múltbeli dolgokat megbánva, hogy a jövő jobb legyen?

BÁBELTŐL PÜNKÖSDIG

A Jézus mennybemenetelét követő napok lelki felkészülése a pünkösdi eseményekben ért a tetőfokára. Az 1. versből megtudjuk, hogy aznap, közvetlenül a Szentlélek kiáradása előtt a tanítványok mind egy helyen, együtt voltak „egyakarattal” (ApCsel 2:1). Az Ószövetségben a három fő ünnep közül a második volt a pünkösd, amelyen minden izraelita férfinak részt kellett venni. A páska után ötven nappal (görögül pentekoste, „ötvenedik nap”) tartották. A héberek ezen az ünnepen mutatták be a nyári aratásuk első zsengéjét hálaáldozatul Istennek. Valószínű, hogy Jézus korára a pünkösd ünnepének része lett a Sínainál történt törvényadásról való megemlékezés is (2Móz 19:1). Tehát itt is látható Isten törvényének folyamatos fontossága, mint ami részét képezi a Jézusról szóló keresztény üzenetnek, hiszen az Ő halála megbocsátást kínál minden megtérőnek, aki megszegte Isten törvényét. Nem csoda, hogy az utolsó napokkal kapcsolatos egyik meghatározó igében szó van a törvényről és az evangéliumról is: „Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt akik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét” (Jel 14:12).

Mint a Sínai-hegynél, amikor Mózes megkapta a Tízparancsolatot (2Móz 19:16-25; Zsid 12:18), úgy e pünkösdi alkalomkor is számos rendkívüli jelenség történt: „hirtelen hatalmas szélrohamhoz hasonló zúgás támadt az égből, amely betöltötte az egész házat, ahol ültek. Majd valamilyen lángnyelvek jelentek meg előttük, amelyek szétoszlottak, és leszálltak mindegyikükre. Mindnyájan megteltek Szentlélekkel, és különféle nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogyan a Lélek adta nekik, hogy szóljanak” (ApCsel 2:2-4, RÚF).

Mi a jelentősége az ApCsel 2:5-13 szakaszában leírt különleges eseménynek?

A pünkösd örömünnep volt, az Úr gazdag áldásaiért való hálaadás ünnepe. Talán innen jöhetett a részegség hamis vádja (ApCsel 2:13-15). Isten hatalma különösen meglátszik abban, hogy eltérő nyelveken beszéltek, illetve hallották az üzenetet. Az egész Római Birodalomból az ünnepre, Jeruzsálembe érkező zsidók a saját nyelvükön értették azt az üzenetet, hogy Jézus a Messiás. Az emberi család kezdeti szétszéledését és az etnikai csoportoknak Bábel tornyánál kezdődő kialakulását a pünkösd sajátságos módon segít visszafordítani. A kegyelem csodája az emberiség családjának újbóli egyesítését kezdte el. Isten globális egyházának az egysége a bizonysága annak, hogy milyen is Isten országa, hiszen azt állítja vissza, ami Bábelnél elveszett.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 4. negyedév

Egység Krisztusban

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: