A harmadik misszióút

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETITANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 18:24-28; 19;

20:7-12, 15-27; 21:1-15; 2Korinthus 4:8-14

„De én mindezekkel nem gondolok, sőt még az én életem sem drága, csakhogy elvégezhessem futásomat és azt a szolgálatot, amelyet az Úr Jézustól azért kaptam, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangéliumáról” (ApCsel 20:24, RÚF).

Lukács elég hirtelen kezdi el a beszámolóját Pál harmadik útjáról. A szöveg csak annyit mond, hogy miután egy kis időt eltöltött Antiókhiában, missziójának központjában, még egy útra indult, bejárva egymás után „Galácia tartományát és Frígiát, erősítve a tanítványokat mind” (ApCsel 18:23). Ezzel Lukács egyetlen mondattal lefedi az út első 2 400 kilométerét.

Ezt azért teszi, mert az út legfontosabb része Efezus volt, ahol az apostol több időt töltött, mint útjai során bármelyik másik városban. Evangelizációs szemszögből különösen gyümölcsöző volt az efezusi szolgálata. Ázsia egész provinciájára hatást gyakorolt a prédikálása (ApCsel 19:10, 26). Feltehetőleg ekkor alapították meg Kolossé, Hierapolisz és Laodícea gyülekezeteit is, talán Epafrás (Kol 4:12-13), Pál egyik munkatársa által (Kol 1:7; Filemon 23).

Még az is említésre méltó, hogy ez Pál utolsóként feljegyzett útja Az apostolok cselekedeteiben, amire szabad emberként indult. Lukács ír még egy római útjáról, de azt fogolyként tette meg.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2018. 3. negyedév

Az apostolok cselekedetei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: