TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

„Az apostolok cselekedetei 10. fejezetében a mennyei angyalok szolgálatának egy másik esetét látjuk, amelynek eredménye Kornéliusz és háza népének megtérése lett. Olvassuk ezeket a fejezeteket [8-10.], megkülönböztetett figyelmet szentelve nekik! Azt látjuk itt, hogy a menny sokkal közelebb van az emberek mentésével foglalatoskodó keresztényekhez, mint azt sokan gondolják. Meg kell azt is tanulnunk mindebből, hogyan viszonyul Isten minden emberhez! Úgy kell bánnunk embertársainkkal, mint az Úr földi munkája beteljesítésének eszközeivel” (Ellen G. White megjegyzései, The SDA Bible Commentary. 6. köt., 1059. o.)!

„Amikor az egyház imádkozik, Isten ügye előrehalad, az ellenségei pedig semmivé lesznek, még akkor is, ha az egyház sem mentesül a szenvedések és a mártíromság alól. Lukácsnak az evangélium győzelmébe vetett hite teljes mértékben reális. Felismeri, hogy bár Isten Igéje nincs láncra verve, a szolgáinak akár szenvedniük is kell és meg is kötözhetik őket” (I. Howard Marshall: The Acts of the Apostles. Grand Rapids, 1980, Eerdmans, 206-207. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Kornéliuszról ezt a leírást találjuk: „Egész háza népével együtt kegyes és istenfélő ember volt, aki sok alamizsnát osztogatott a népnek, és szüntelen könyörgött Istenhez” (ApCsel 10:2, RÚF). Egyértelmű, hogy Isten Lelke már jóval a Péterrel való találkozása előtt munkálkodott benne. Lehetséges, hogy Isten a napi áhítatai idején tudta elérni őt az evangélium üzenetével?

2. Térjünk vissza a hétfői rész utolsó kérdéséhez! Milyen nemzetiségi feszültséget gerjeszt adott kulturális, társadalmi és politikai közegünk, amiben a keresztényeknek nem szabadna részt venniük? Más szóval, hogyan emelkedhetnek felül a keresztények a kultúrájukon és a hátterükön, amikor arra van szükség?

3. A károk mellett a páli üldözésnek lettek jó hatásai is: az Antiókhiába érkező menekültek prédikálni kezdtek mind a zsidóknak, mind a görögöknek. Beszéljünk a csoportban olyan egyéni fájdalmainkról és szenvedéseinkről, amelyekből Isten áldást hozott ki!

4. Jakab volt Jézus egyik legközelebbi tanítványa (Mk 5:37; 9:2; 14:33). Mégis ő lett az első a tizenkét tanítvány közül, akinek mártírhalált kellett halnia. Még milyen eseteket találunk a Bibliában arra, hogy hűséges emberek igazságtalanul szenvedtek? A szenvedés kérdését illetően milyen tanulságokat vonhatunk le ezekből magunkra nézve?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 3. negyedév

Az apostolok cselekedetei

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: