SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETITANULMÁNYUNK: Apostolok cselekedetei 9:32-43; 10:9-16;

11:1-26; 12:1-18; Efezus 2:11-19

„Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonnyal látom, hogy nem személyválogató az Isten; Hanem minden nemzetben kedves őelőtte, aki őt féli és igazságot cselekszik” (ApCsel 10:34-35).

Miután Pál Tarzuszba utazott, ismét Péter lett a főszereplő Lukácsnak a keresztény egyház korai napjairól szóló elbeszélésében. Pétert amolyan vándor szolgálatban mutatja be Júdea és a környező régiók területén. Az apostolok cselekedetei két rövid csodatörténetet mond el, Éneász meggyógyítását és Tábita (Dorkász) feltámasztását, ezeket pedig Kornéliusz története követi a 10. fejezetben.

A pogányok megtérése volt a legvitatottabb kérdés az apostoli egyházban. Bár a Kornéliusz megkeresztelkedését követő megbeszélések távolról sem oldottak meg minden nehézséget, a Szentléleknek a pünkösdire emlékeztető kiáradása segített Pétert és a jeruzsálemi testvéreket meggyőzni, hogy az evangélium áldásai nem korlátozódtak csupán a zsidókra. Eközben az antiókhiai gyülekezet is a pogányok felé kezdett elmozdulni.

Az e heti tanulmányunk újabb, rövid – ekkor éppen Heródes király idejében történt – üldözésről szól, és arról, hogy ez milyen hatással volt az apostolokra, akik megmaradtak a Pál által vezetett üldözés idején.