Már készülök, mert menni kell.
Az ősi titok énekel.
Énekli már a távozást,
a félve várt és várva várt
találkozást, majd odaát.
A távozók útját lesem
az élet rácsai közül,
és készülgetek csendesen.
Ha forró homlokom tüzel
a fáradt tenyerem között,
Ő van itt, valahol közel.
Már méregetem az eget,
a távolit, a csodálatost,
s a választ, amit rejteget.
Ha szólnak, félig hallgatom.
Az angyal, ki eddig kísért,
készítgeti az altatóm.
Itt még félig, már félig ott,
mint ünnepére készülőn
a hétköznapból meghívott.
Böngészi még egyszer a hit
a Könyv kopottra olvasott,
eget ígérő szavait.
Böngészi titkon a remény,
átvinnivalót mit talál
e szürke élet peremén.
Még nem tudom, mi lesz velem,
bár rettegek és reménykedem.
A múltamat söpörgetem,
s dúdolva, ha ágyam vetem,
a találkozóm énekelem.
(Ismeretlen szerző)