TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Jézus második adventje nem a zárszava, függeléke vagy utószava a bűnös világ emberi bajairól, szenvedéséről szóló, szomorú történetnek. A második advent inkább maga az igazi tetőpont, a keresztény hit nagyszerű reménysége! Mégis mi lenne máskülönben? Az emberiség története tovább bonyolódna, az egyik borzalom jelenete jönne a másik után, az egyik tragédia követné a másikat, míg minden a halálba nem torkollna. Krisztus visszajövetelének reménye nélkül az élet olyan volna, amilyennek William Shakespeare írta le: „Mese, mit egy bolond beszél, teli hangos dagállyal – ám értelme nincs!” Megvan a feltámadás reménye, méghozzá azért, mert Isten Igéje újból és újból kijelenti! Azért van reménységünk, mert Jézus a saját élete árán váltott meg bennünket (Mk 10:45), és valóban visszatér majd, hogy átvegye azt, amiért fizetett. Az ég csillagai nem beszélnek a második adventről. A madarak nem erről csiripelnek a fákon. Ezek a dolgok önmagukban mutathatnak valami jóra, reménységre, de csak a földi élet valóságát illetően. Azt viszont nem tanítják, hogy egy nap majd, amikor Jézus visszatér, „trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk” (1Kor 15:52). Nem tanítják azt, hogy egy nap felnézve „meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel” (Mk 14:62). Erről csak azért tudhatunk, mert Igéjében Isten kijelentette, és bízunk a Szentírás ígéretében.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Gondolkozzunk el azon, hogy mi lenne, ha Jézus visszatérése valóban nem volna több annál, mint amit némelyek gondolnak róla: Krisztus követőinek az életében a keresztény elvek tökéletes megnyilatkozása! Még ha valóban lenyűgöző lenne is ez a jóság, végeredményben miért nem kínálna semmilyen reményt?

2. Miért olyan oktalan az a széles körben elterjedt elképzelés, hogy a világegyetem a semmiből keletkezett? Miért tanítanak ilyesmit, és miért hisznek benne annyian? Miért sokkal logikusabb és racionálisabb magyarázat az univerzum keletkezésére az örökkévaló Isten létezése, aki mindent megteremtett?

3. Beszélgessünk a csoportban arról: mit írtunk fel a listára, amit olyan fontosnak tartunk most, hogy még az üdvösség reményét is feláldoznánk érte! Mit tanulhatunk egymástól? Ha semmi nem szerepel a listánkon, akkor hogyan győződhetünk meg róla, hogy valóban nincs semmi az életünkben, ami elválasztana bennünket az üdvösségtől?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 2. negyedév

Krisztus és a végidő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: