ARMAGEDDON

A legtöbb ember, beleértve még sok keresztényt is, A jelenések könyvéről csak keveset tud, egy kép vagy szó azonban a köznyelvben is elterjedt belőle: Armageddon (lásd Jel 16:16), ami még a szekuláris kultúrában is a föld sorsát eldöntő, végső küzdelmet jelzi. Egy hollywoodi producer készített is egy filmet Armageddon címmel, amelyben egy óriási aszteroida pusztítással fenyegeti a földet. A világ végének gondolata bizonyos mértékig ott van a világi emberek fejében is.

Sok olyan keresztény, aki valamennyire ismeri A jelenések könyvét és hisz is benne, az armageddoni csatát valóságos katonai háborúnak gondolja a Közel-Keleten, ami nem sokkal a világ vége előtt tör majd ki. Az egyik változat szerint Ázsiából 200 milliós sereg tör be Izrael északi részére. Mások pedig leragadnak a világnak azon a táján parázsló különféle katonai és politikai konfliktusoknál, és az értelmezésük szerint ezek fogják kialakítani a végső katonai csata színterét Megiddó környékén.

A Biblia azonban egészen más képet fest. A Szentírás szerint Armageddon nem a patvarkodó népek végső csatája lesz, hanem a kozmikus küzdelem két oldalának összecsapása, vallási harc, nem gazdasági és nem is politikai, ha mégannyi gazdasági és politikai tényező játszik is majd szerepet benne.

Mit tudhatunk meg Armageddonról, egyedül Jel 16:12-16 verseiből?

Először is, figyeljük meg, hogy a szakasz nyelvezete szimbolikus. Békákhoz hasonló lelkek jönnek ki a sárkány, a hamis próféta és a fenevad szájából (utalás a Jelenések 13. fejezetében szereplő erőkre; a „hamis próféta” pedig minden bizonnyal Jel 13:11 verséből a földből feljövő fenevadra utal). Úgy jelenik itt meg a nagy küzdelem, hogy „ördögi lelkek” indulnak csatába „a mindenható Isten ama nagy napján” (Jel 16:14). Amikor Arma­geddon kibontakozik, az világszéles küzdelem lesz majd Krisztus és Sátán erői között. Ne helyi ütközetet várjunk Megiddó térségében, mint ahogy A jelenések könyvében Babilon sem a mai Irak egyik szegletében zajló eseményeket jelképezi.

Olvassuk el Jel 16:15 versét! Lenyűgöző, hogy az óriási jelentőségű események között Jézus evangéliumi üzenettel bátorít bennünket, egyrészt az eljövetele ígéretével, másrészt pedig azzal, hogy az Ő igaz­ságának kell befedeznie minket. Hogyan mutat ez is arra, hogy lelki küzdelem részesei vagyunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 2. negyedév

Krisztus és a végidő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: