A bibliai próféciák tanulmányozói az évek során nagy érdeklődéssel figyelték a világ eseményeit, különösen a végidővel kapcsolatban. Gondoljunk például az Egyesült Államok szerepére! Egészen 1851-ig visszatekinthetünk, amikor egyes adventisták a második fenevad hatalmával azonosították Amerikát (Jel 13:11-15), ami igazán figyelemreméltó gondolat volt, tekintettel az Egyesült Államok akkori helyzetére. Az 1800-as évek közepén a nagyhatalmak még mindig az Óvilágban voltak: Poroszország, Franciaország, az Osztrák-Magyar Monarchia és Anglia. Amerikának ez idő tájt békeidőben körülbelül húszezer fős hadserege volt, nagyjából egytizede annak, ahányan a waterlooi csatában (1815) harcoltak. Negyven évvel korábban, 1814-ben a britek betörtek Washington városába, majd felégették. 1867-ben Ülő Bika merész harcosai elsöpörték Custer tábornok 7. lovassági ezredét. Noha néhány bibliamagyarázó az Egyesült Államokat nevezte annak a hatalomnak, ami egy nap majd „a fenevad bélyegét” erőszakolja a világra, a nemzet akkor még az amerikai őslakosokkal vívta a harcait, ráadásul nem is mindig győztesen. Vitathatatlan, hogy a világesemények a hitünk szerint alakultak. Ám még több mindennek kell kibontakozni, mielőtt elérnénk a véget. Éppen ezért olyan fontos hangsúlyozni, például a „fenevad bélyegéről” szólva, hogy most még senki sem vette fel, akár megtartja a szombatot, akár nem. Még több mindennek ki kell bontakoznia.

Mi történik Jel 18:1-4 versei szerint? Miért fontos ezt most észben tartanunk? Mit tudhatunk meg ezekből a versekből a világért végzett missziónkról?

Sötét képet festenek ezek a versek a világ politikai, erkölcsi és lelki állapotáról egyaránt. Bemutatják, hogy a hamis vallási tanítások befolyása milyen káros a világon. Ugyanakkor nagyszerű reménységet is elénk tárnak, mivel újabb angyal világítja meg a világot a dicsőségével. Továbbá Babilonból való távozásra szólítják fel Isten hűséges népét, azokat, akik persze még nem tudnak mindent, amit tudniuk kell. Ez azt jelenti tehát, hogy Isten népének, akik már elhagyták Babilont, egészen a végidőig feladatuk van azokért, akik még mindig ott vannak.

Mit jelentsen az számunkra, hogy Isten olyanokat is „én népem”-nek nevez, akik még Babilonban vannak? Miért olyan fontos ezt észben tartani az emberek között forgolódva?