A LEGNAGYOBB ÁLDOZAT

Krisztus legfőbb áldozatának tanulmányozása komolyan hozzájárul ahhoz, hogy a hívők felkészüljenek a végidőre. Az emberek általában az előttük álló célra figyelnek, és ebben van is ráció. Viszont azt is jó felmérni, hogy a cél már mögöttünk van. A Golgotáról beszélünk. Jézus érte el ezt a célt értünk, ami visszafordíthatatlan, végleges eredménnyel járt, és ez az, ami bizonyosságot adhat az előttünk lévő célt illetően is.

Olvassuk el Róm 8:3, 1Kor 15:53, 1Tim 1:17 és 6:16 verseit! Miért küldte el Isten a földre a Fiát?

Isten bűnért való áldozatként küldte el Krisztust, hogy kárhoztassa a bűnt a testben. Mit jelent ez? Krisztus halhatatlan Istenként nem halhatott meg. Ezért emberré lett, felöltötte az emberi halandóságot, hogy helyettünk meghaljon. Jézus Isten volt, isteni természettel rendelkezett, de az „emberekhez hasonlóvá” lett, megalázta magát, „engedelmes lévén halálig”, a kereszthalálig (Fil 2:6-8). Egyedül Isten tudja, hogyan történt, hogy kereszthalálakor Krisztus Istenként nem halt meg. Az emberi értelem számára felfoghatatlan módon a Fiú Isten valamilyen módon nyugodott kilenc hónapon át az anyaméhben, majd pedig a sírban töltött napokban is. Jézus sohasem vette igénybe isteni természetét, hogy segítségére legyen emberi élete és szolgálata során.

Mennyire volt szándékos Krisztus halála? Mit tudhatunk meg erről Lk 9:22 verséből?

Krisztus azért született, hogy meghaljon. Elképzelhető, hogy az egész örökkévalóságon át egyetlen pillanatra sem kerülték el a rá váró gúny, megostoroztatás és ütlegelés, majd pedig a szívszakító kereszthalál gondolatai. Páratlan, példa nélküli, valójában felfoghatatlan ez a szeretet.

Mi mást tehetnénk hatalmas szeretete láttán, mint hogy leborulunk és imádjuk Jézust, hittel, engedelmesen? Végeredményben mennyire értéktelen bármilyen emberi érdem? Mit tanít erről a kereszt?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Jézus eljövetele

Kedves Olvasó!

Fiatalok elkészítettek egy összeállítást Jézus visszajöveteléről a DET Ifjúsági Központban. Az alábbi linken elérhető.
Újszerű benne, hogy egy szálon indul el az elbeszélés, majd elágazik, választási lehetőségekkel. Aki kíváncsi, többet is megtudhat!

Telefonon és táblagépen akkor játszható le teljesen a felvétel, ha YouTube alkalmazásban nyitjuk meg, akkor egymás után sorra kinyithatók a különböző választási lehetőségek. Örömmel tájékoztatlak Benneteket erről az új kezdeményezésről. Hívjátok fel a figyelmet erre a videóra mind szélesebb körben, a gyülekezetekben, a fiatalok között! 

Külön köszönet a készítőknek: A felvételek szereplői: Demjén Éva, Farkas Krisztina, Kiss Laura, Ócsai Boldizsár, Rontó Dávid, Zarka Dávid   

Technika, vágás: Rajki Dávid, Cséfán Tamás, Rontó Dávid

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: