AZ ÜDVÖSSÉG BIZONYOSSÁGA

Vannak olyan hetednapi adventisták, akik kételkednek a saját üdvösségükben. Nincs üdvbizonyosságuk, persze szeretnék tudni a jövőt az örök életet illetően. Keményen dolgoznak azért, hogy elég jók legyenek, de tudják, mégsem érik el a kellő szintet. Magukba néznek és így kevés bátorítást találnak az életútjukon. Látva az óriási szakadékot Jézus jelleme és önmagunk között, vagy ha ilyesmit olvasunk: „szoros az a kapu és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik megtalálják” (Mt 7:14), ugyan melyikünk nem tűnődik el azon néha, hogy vajon nekünk sikerül-e?

A végidőre való felkészüléshez már most üdvbizonyosságra van szükségünk. Az üdvösség valóságának örömében kell élnünk ahhoz, hogy félelem nélkül tudjuk várni a jövőt. Amint láttuk, a Szentháromság mindhárom személye a megváltásunkért munkálkodik. Ezért élhetünk üdvbizonyossággal és így is kell élnünk!

Minek a reményét, milyen biztosítékot találunk az alábbi igékben az üdvösséggel kapcsolatban? Mit tett értünk Isten és mit ígér?

Zsolt 91:15-16

Jóel 2:31-32

Jn 10:28

Róm 10:9-13

1Jn 5:11-13

Isten arra hív minket, sőt megparancsolja, hogy szent életet éljünk, szent életünk azonban abból fakad, hogy Krisztus megváltott bennünket, nem az üdvösségre jutás eszköze. Valóban mindhalálig hűségesnek kell lennünk, miközben folyton arra az ajándékra kell hagyatkoznunk, ami az üdvösségünk egyetlen reménye. Az utolsó időkben Isten népe hűségesnek és engedelmesnek bizonyul; hűségük és engedelmességük abból a bizonyosságból fakad, amit Krisztus tett értük.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 2. negyedév

Krisztus és a végidő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: