A bűn elválasztotta az emberiséget Istentől; tátongó szakadék állt közénk, aminek az áthidalása nélkül az emberiség sorsa örök pusztulás volna. A szakadék mély és veszélyes volt. A bűn problémájának megoldásához egészen hihetetlen dologra volt szükség, ami újból összekapcsolhatta a bűnös embert az igaz és szent Istennel. Az kellett hozzá, hogy Valaki, aki éppúgy örökkévaló, mint maga Isten, éppúgy Isten, mint az Atya, emberré legyen és emberként feláldozza magát bűneinkért.
Mit tanítanak Jn 1:1-3, 14 és Fil 2:5-8 versei Jézusról?
Krisztus örökkévaló, létezése nem függ senkitől és semmitől. Örökké Isten volt – nem csupán Istennek látszott kívülről, hanem Ő maga Isten, isteni, örökkévaló természettel. Jézus megőrizte istenségét, de emberré lett azért, hogy emberi testben betartsa a törvényt, majd pedig meghaljon minden törvényszegő – vagyis mindannyiunk – helyett (Róm 3:23).
Krisztus emberré lett, ám a többiekkel szemben semmi előnyt nem élvezett. Megtartotta a törvényt, nem saját isteni hatalma folytán, hanem az összes többi ember számára is elérhető isteni erő által.
Jézus tökéletesen Isten és tökéletesen ember. Ez azt jelenti, hogy „aki hatalma szavával fenntartja a mindenséget” (Zsid 1:3), nem más, mint a gyermek, aki a jászolban feküdt (Lk 2:16). Ez azt jelenti, hogy Jézus „előbb volt mindennél, és minden őbenne áll fenn” (Kol 1:17), de gyermekként „gyarapodott bölcsességben, testben” (Lk 2:52, RÚF). Ez azt jelenti, hogy aki nélkül „semmi sem lett, ami lett” (Jn 1:3), ugyanaz, mint akit „fára függesztve” megöltek (ApCsel 5:30).
Jól mutatja ez Krisztus irántunk tanúsított szeretetét, ami pedig az Atya szeretetének megnyilatkozása. Nem csoda, hogy annyi okunk van örülni és hálát adni!
Olvassuk el Róm 8:38-39 verseit! Miért nyújt a mai tanulmány szilárd alapot ahhoz, hogy bízni tudjunk Pál szavaiban?
Letöltés |