KRISZTUS A JELENÉSEK KÖNYVÉBEN, 1. rész

A jelenések könyvének – a szerkezetétől a tartalmáig – egy célja van: bemutatni Jézus Krisztust. Ezért is kezdődik ezekkel a szavakkal: „Jézus Krisztus kijelentése” (Apocalypsis Iesou Christou). Ezt általában úgy értik, hogy 1) „kijelentés Jézus Krisztustól” vagy 2) „kijelentés Jézus Krisztusról” (Jel 1:2). A „kijelentés” cáfolja azoknak az állítását, akik szerint A jelenések könyvét túl nehéz volna megérteni. Mégis miért vette az Úr a Biblia könyvei közé ezt az iratot, ha nem akarja, hogy az olvasók megértsék?

Mit tudhatunk meg Jel 1:1-8 verseiből Jézusról?

A jelenések könyve úgy mutatja be Krisztust, mint aki „a föld királyainak fejedelme” (Jel 1:5), a vége felé pedig úgy nevezi, hogy „királyoknak Királya” (Jel 19:16). A földi élet káosza és zavarai között biztosak lehetünk benne, hogy szerető Urunk és Megváltónk mindent kézben tart, ami igazán jó hír!

Jel 1:5 verse egyértelműen kifejezi, hogy Krisztus a Megváltó: „aki szeret minket, és vére által megszabadított bűneinktől” (RÚF) – ez engesztelő kereszthalálára mutat. Nemcsak megigazított, hanem meg is szentelt bennünket (1Kor 6:11). A hasonló szövegek üdvbizonyosságot adnak, mert bemutatják, hogy Jézus mossa le bűneinket, amire mi magunk képtelenek volnánk.

Mit tanít Jel 1:7 verse Jézusról?

A keresztény hit központi üzenete az az ígéret, hogy Krisztus visszatér „a felhőkkel”. Jézus majd újból eljön, valóságosan, és ennek az eseménynek az egész világ tanúja lesz. Egyszer és mindenkorra véget ér a szenvedés, a káosz és a föld romlása. Akkor majd beteljesednek az örökkévalóság ígéretei.

Mit tudhatunk meg Jézusról Jel 1:8 verséből? Minek a reményét találjuk ebben a részben, ami vigaszt nyújthat minden megpróbáltatásban?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Jézus eljövetele

Kedves Olvasó!

Fiatalok elkészítettek egy összeállítást Jézus visszajöveteléről a DET Ifjúsági Központban. Az alábbi linken elérhető.
Újszerű benne, hogy egy szálon indul el az elbeszélés, majd elágazik, választási lehetőségekkel. Aki kíváncsi, többet is megtudhat!

Telefonon és táblagépen akkor játszható le teljesen a felvétel, ha YouTube alkalmazásban nyitjuk meg, akkor egymás után sorra kinyithatók a különböző választási lehetőségek. Örömmel tájékoztatlak Benneteket erről az új kezdeményezésről. Hívjátok fel a figyelmet erre a videóra mind szélesebb körben, a gyülekezetekben, a fiatalok között! 

Külön köszönet a készítőknek: A felvételek szereplői: Demjén Éva, Farkas Krisztina, Kiss Laura, Ócsai Boldizsár, Rontó Dávid, Zarka Dávid   

Technika, vágás: Rajki Dávid, Cséfán Tamás, Rontó Dávid

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: