JÉZUS NEVEI

Olvassuk el az alábbi igehelyeket, amelyek különböző nevekkel utalnak Jézusra! Némelyik azzal kapcsolatos, amit Jézus tett, tesz vagy tenni fog. Mit tanulhatunk meg ezekből Jézusról?

Jel 1:5

Jel 1:18

Jel 5:8

Jel 19:11-15

Jel 21:6

Ez csak néhány a sok igehely közül, amelyek A jelenések könyvében Jézus különböző szerepeit és feladatait írják le. Ő a Bárány, ami első eljövetelére mutat, hiszen ekkor áldozta fel magát bűneinkért. „Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, aminthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk” (1Kor 5:7). Azt is olvashatjuk róla, hogy „halott voltam, és ímé, élek örökkön-örökké” (Jel 1:18, ÚRK), ami világos utalás Jézus halálára és feltámadására. „Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon” (Lk 24:46). Jel 19:11-15 szakasza pedig a második advent idején mutat rá Jézusra, amikor ítélni tér vissza a földre, hatalommal és dicsőséggel. „Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint” (Mt 16:27).

Hogyan tanulhatjuk meg nap mint nap, hogy Jézus életére, halálára, feltámadására és visszatérésére összpontosítsunk, ez legyen az alapja erkölcsi döntéseinknek?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 2. negyedév

Krisztus és a végidő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: