HŰ A KEVESEN

„Aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az” (Lk 16:10).

Figyeljük meg Jézus szavait! Olyan könnyű engedményeket tenni, a kevesen hamisnak lenni, nem igaz? Nem mintha önmagában a „kevés” olyan fontos volna, mert nem az. Ezért „kevés”. Amint a legtöbben tudjuk vagy saját tapasztalatból, vagy mások példájából (vagy mindkettőből), az első engedmény elvezet a következőhöz, majd újabbhoz és újabbhoz, egészen addig, amíg az ember „a sokon is hamis” lesz.

Erre gondolva kapcsolódjunk be Dániel 1. fejezetének történetébe, a babiloni fogságba hurcolt négy júdeai fiatal tapasztalatainak első beszámolójába!

Olvassuk el Dániel 1. fejezetét! Hogyan mutatja Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás kiállása azt, hogy miként kellett volna az ókori Izraelnek élnie a népek között? Lásd még 5Móz 4:6-8; Zak 8:23!

A szöveg ugyan nem kapcsolja össze közvetlenül a fiatalok étrendjét azzal, hogy a király „tízszerte okosabbnak” találta őket a többieknél (Dán 1:20), de bizonyosan megvan a kapcsolat. A fejezetből szintén kiderül, hogy Istentől kapták a tudást és a bölcsességet. Vagyis az Úr az iránta tanúsított hűségük miatt tudott velük dolgozni, mert nem voltak hajlandóak megenni Babilon tisztátalan ételeit. Engedelmeskedtek, Isten pedig megáldotta hűségüket. Vajon nem tett volna Isten valami hasonlót az ókori Izrael egészével is, ha olyan komolyan és engedelmesen ragaszkodnak a Biblia tanításaihoz, mint ez a négy fiatal? Dehogynem! És ne tenné meg velünk is ma, a végidőben, amennyiben hűségesek vagyunk?

Egyházunk annyi világosságot kapott, annyi igazságot ismer, tehát fel kell tennünk magunknak a kérdést: Vajon hűségesen, engedelmesen éltünk mindazzal, amit Istentől kaptunk? És hogyan állhatunk ki egyénileg is úgy, hogy eredményes tanúk lehessünk Isten mellett?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 2. negyedév

Krisztus és a végidő

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: