Belehullt már a Nap
az alkony ölébe,
mintha könnye hullna
az ég peremére.
Nézem, egyre nézem,
és én is könnyezek:
ez a nap is mától –
már csak emlékezet.
De jó is lenne úgy
emlékezni rája:
szép volt a lét, az út,
nem éltem hiába.
Mint ahogy a Nap is
sugarát hintette,
az én lelkemnek is
imádkozó kedve
Isten elé hívott,
hálát adni érte:
megáldott mindennel,
csak szívemet kérte.
Ó, adom boldogan!
Csak a Tied legyen!
Míg járom utamat,
völgyben is meg hegyen,
úgy szórjam sugarát
az Ige fényének,
mint a Nap az égen
a delelőjének.
Hulljon rá a fénye
világ szövetére,
s ha zord idők járnak,
borítsa szívére
minden testvér, barát,
s takaródzon véle:
– úgy boruljon le
az Úr Isten elébe!