„Nem mintha a nélkülözésemre nézve mondanám, mert én megtanultam, hogy megelégedett legyek abban, amiben vagyok” (Fil 4:11). Elégedettnek kell lennünk minden körülmények között – de vajon honnan származik ez az érzés?

Timóteusnak írt levelében Pál így jellemezte az emberek egy csoportját: „akik az istenfélelmet nyerészkedésnek tekintik” (1Tim 6:5, ÚRK). Hogyan is lehetne pontosabban jellemezni a mai televíziós evangélistákat? Sok-sok pénzt keresnek, mert elhitetik nézőikkel, hogy ha hűségesek lesznek (értsd: támogatják az ő szolgálatukat), akkor meggazdagodnak. Egyenlőségjelet tenni a gazdagság és a hűség közé az anyagiasság egy másik megnyilvánulása, csak éppen keresztény köntösbe bujtatva.

Az istenfélelemnek azonban nincs köze a vagyonhoz. Ha így lenne, akkor a világ legszörnyűbb alakjait kellene istenfélőnek tartani, hiszen köztük vannak a leggazdagabbak is. Pál ennek éppen az ellenkezőjét fogalmazta meg: „valóban nagy nyereség az istenfélelem megelégedéssel” (1Tim 6:6). Az istenfélelem megelégedéssel minden körülmények között a legnagyobb gazdagság, mert Isten kegyelme messze értékesebb, mint az pénzbeli nyereség. Meg kell tehát elégednünk, „ha van élelmünk és ruházatunk” (1Tim 6:8). Végül mindegy, hogy mennyi a pénzünk, mindig lesz mit nyernünk, ha így gondolkodunk.

„Az elégedettség minden élethelyzetben nagy művészet, lelki értelemben valóságos titok. Meg kell tanulni, úgy kell kikutatni, mint egy rejtélyt... A keresztény elégedettsége édes, belső, csöndes, szelíd beállítottság, ami minden körülmények között önként aláveti magát Isten bölcs, atyai rendelkezéseinek... Drága kenet tárhelye, vigasztaló és áldásos a nyugtalan szívnek, nehéz időszakban és állapotok között” (Jeremiah Burroughs: The Rare Jewel of Christian Contentment [A keresztényi megelégedettség ritka kincse]. 1., 3. o.).

Olvassuk el Róm 8:28, Fil 4:4-13 és Zsid 13:5 szakaszait! Mit találunk bennük, ami segít megelégedetten élni?