TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Énókhnak és Noénak is szokása volt, hogy Istennel jártak olyan korban, amikor csak kevesen maradtak hűségesek a kicsapongások, az anyagiasság és erőszak közepette (1Móz 5:24; 6:9). Ők megértették és elfogadták Isten kegyelmét, ezért jó sáfároknak bizonyultak: kiválóan kezelték javaikat és oldották meg a rájuk bízott feladatokat. A korszakok során sok olyan Istenhez hűséges ember élt, mint Énókh és Noé. Dánielről és barátairól ezt a feljegyzést találjuk: „Megértették, hogy csak tiszta értelemmel és krisztusi jellemmel képviselhetik az igaz vallást a pogányság hamis tanításai között. Maga Isten volt a tanáruk. Szüntelen imádkoztak, lelkiismeretesen tanultak, a Láthatatlannal kapcsolatban voltak; Istennel jártak, mint Énokh” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 301. o.). Istennel járni: ebbe minden beletartozik, amit a sáfár tesz, tehát Istennel él itt, a földön életének minden napján. A bölcs sáfár megszokott módon Istennel jár a romlott világban, mert csakis a vele való kapcsolat őrizheti meg attól, hogy az uralkodó gonosz áramlatok magukkal sodorják.

Hűséges sáfárnak lenni azt is jelenti, hogy minden jóra nyitottan élünk, ami az Istennel való megbékéléssel kezdődik (Ám 3:3). Krisztusban kell járnunk (Kol 2:6), új életben (Róm 6:4), szeretetben (Ef 5:2), bölcsességben (Kol 4:5), igazságban (Zsolt 86:11), világosságban (1Jn 4:7), feddhetetlenségben (Péld 19:1), az Ő törvényében (2Móz 16:4), jó cselekedetekben (Ef 2:10), méghozzá egyenes ösvényen (Péld 4:26)!

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Fogalmazzuk meg, mit jelent az alázat, és milyen szerepe van a sáfár életében (Mt 11:29; Ef 4:2; Fil 2:3; Jak 4:10)! Miért fontos, miközben Istennel járunk (Mik 6:8)?

2. Beszéljük meg a csoportban, hogy milyen módszerekkel segíthetünk azoknak, akik rossz vagy egyenesen önromboló szokások csapdájában vergődnek? Mit tehetünk a gyülekezetben ezeknek az embereknek a gyógyulásáért?

3. A tanulmányunkban említetteken kívül még milyen jó szokásokat kell gyakorolnia a keresztény sáfárnak? Lásd például Tit 2:7, Zsolt 119:172 és Mt 5:8 verseit!

4. Beszéljünk még az időről és az idővel kapcsolatos gondolatokról! Látszólag miért repül úgy az idő? Hogyan érthetnénk meg egyáltalán, hogy mi az idő? Miért kell jól sáfárkodni a viszonylag rövid idővel, ami rendelkezésünkre áll a földön?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: