AZ ISTEN KEGYELMÉNEK SÁFÁRAI

Ef 2:8 alapján mi mást kaptunk még Istentől?

A kegyelem meg nem érdemelt szívesség, jóindulat. Olyan ajándék, amit nem lehet kiérdemelni. Isten kitöltötte kegyelmét bolygónkra, és ha nem utasítjuk el, elér bennünket, átalakítja az életünket most és az örökkévalóságon át. A menny minden gazdagsága és hatalma a kegyelem ajándékában testesült meg (2Kor 8:9). Az angyalok is ámulnak ezen a csodán (1Pt 1:12).

Kétségtelen, hogy Isten minden ajándéka közül a Jézus Krisztusban megjelent kegyelem a legdrágább, e nélkül nem lenne reménységünk. A bűn fájdalmasan letaglózza az embert, magunktól semmiképpen sem szabadulhatunk tőle. Még az Istennek való engedelmesség sem adhatna életet nekünk. „A törvény tehát Isten ígéretei ellen van? Semmiképpen! Mert ha olyan törvény adatott volna, amely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság” (Gal 3:21, ÚRK). Ha bármilyen törvény megmenthetne bennünket, az bizonyára Isten törvénye lenne. Pál azonban elmondja, hogy még az sem adhat életet. Üdvözülni csakis kegyelem által lehetséges.

Olvassuk el 1Pt 4:10 versét! Milyen összefüggés van a sáfárság és a kegyelem között? Hogyan mutatja be Isten kegyelmét az, ha tiszta szívből adakozunk Istennek és embereknek?

Péter arról ír, hogy mi, akik megkaptuk Isten kegyelmének ajándékát, cserébe szolgáljunk másoknak, mint „Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai” (1Pt 4:10). Vagyis Isten számtalan ajándékát élvezve nekünk is vissza kell adnunk azokból. Amit kegyelemből kapunk, az nem arra való, hogy csak magunknak kedvezzünk vagy önző módon élvezzük az áldásokat, inkább az evangélium ügyének előremozdítására szolgál. Ingyen kaptuk (hiszen erről szól a kegyelem), ingyen kell hát továbbadnunk minden lehetséges módon.

Gondoljuk át, mi mindent kaptunk Istentől! Hogyan sáfárkodhatnánk jól a kegyelemmel, amit ingyen, ajándékba nyertünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: