ISTEN ÁLDÁSAI

Mal 3:10 versében Isten gazdag áldást ígért azoknak, akik hűségesek a tizedfizetésben. Isten áldása azonban nem egydimenziós. Nagyon szűk látókörre vall minden más rovására azt hangsúlyozni például, hogy az Úr áldása az anyagi javakban való meggazdagodást jelenti.

Malakiás próféta könyvében az áldás lelki természetű és mulandó is. Isten áldásának jelentőségét az üdvösség, a boldogság, a békesség bizonyítja, továbbá az, hogy Isten mindig azt teszi, ami a legjobb számunkra. Másrészt, amikor Isten megáld bennünket, erős késztetést érzünk, hogy a nálunk kedvezőtlenebb helyzetben lévőknek is juttassunk. Azért kapjuk az áldásokat, hogy mi is áldásul lehessünk mások számára. Igen, Isten rajtunk keresztül áraszthatja áldását másokra.

Olvassuk el 1Pt 3:8-9 verseit! Péter szerint hogyan függ össze az, hogy áldást kapunk, ugyanakkor áldássá is lehetünk mások számára?

A tizedfizetésből kétszeres áldás származik. Mi magunk nyerünk, de áldást áraszthatunk másokra is. Adhatunk abból, amit kapunk. Az Istentől nyert áldások belülről érintenek bennünket, míg másokat kívülről: „adjatok, és nektek is adnak, jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek nektek, amellyel ti mértek” (Lk 6:38).

Olvassuk el ApCsel 20:35 versét! Hogyan utal ez a bibliaszöveg is a tizedfizetésre?

Az a legnagyobb áldás, amire a tizedfizetés megtanít, hogy mennyire jó bízni az Istenben (Jer 17:7). „A tizedfizetés különleges rendszere olyan alapelvre épült, ami éppolyan maradandó, mint Isten törvénye. A tizedfizetésnek ez a rendszere áldást jelentett a zsidók számára, máskülönben Isten nem adta volna nekik. Azok számára is áldás lesz, akik ragaszkodnak hozzá a vég idejéig. Mennyei Atyánk nem önmaga gazdagítására rendelte el a rendszeres adakozást, hanem hogy hatalmas áldást adjon ezzel az embernek. Látta, hogy a nagylelkűségnek erre a rendszerére van szüksége” (Ellen G. White: Testimonies for the Church [Bizonyságtételek a gyülekezetnek]. 3. köt., 404-405. o.).

Idézzünk fel olyan alkalmakat, amikor mások szolgálata révén nyertünk áldást az Úrtól! Hogyan nyújthatunk mi is segítséget?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: