Gyakran beszélünk arról, hogy Istennek adjuk a tizedet. Viszont hogyan adhatnánk Istennek azt, ami amúgy is az övé?

Olvassuk el 3Móz 27:30 versét! Milyen fontos szempontokat találunk ebben az igében a tizeddel kapcsolatosan?

„A tized az Úré, ezért szent. Nem valamilyen fogadalom vagy felszentelési aktus teszi azzá, természetéből adódóan szent, mert az Úré. Senki sem formálhat rá jogot, csakis Isten. Senki sem szentelheti azt az Úrnak, hiszen a tized nem ember tulajdona” (Ángel Manuel Rodríguez: Stewardship Roots [A sáfárság gyökerei]. Silver Spring, Md., 1994, Stewardship Ministries Department, 52. o.).

Nem mi szenteljük meg a tizedet, hanem Isten szentelte meg, amikor elrendelte, mert neki joga van rá. Sáfárként azt adjuk vissza, ami az övé. A tizedet Istennek ajánljuk fel konkrét célra, más célra elkülöníteni csalás. Az Istennek elkülönített tized visszajuttatásának gyakorlatát nem szabad megtörni.

Olvassuk el Zsid 7:2-10 szakaszát! Pál apostol leírja, hogy Ábrahám tizedet adott Melkisédeknek. A tizedfizetés milyen mélyebb jelentőségére utal ez? Kinek adta valójában Ábrahám a tizedet?

Tehát amint szent a szombat, úgy szent a tized is. A „szent” szó azt jelenti: „szent célra elkülönített”. A szombat és a tized itt kapcsolódik össze. A hetedik napi szombatot elkülönítjük szent célra, mint ahogy a tizedet is elkülönítjük Isten szent tulajdonaként.

„Isten megszentelte a hetedik napot. Továbbra is ugyanolyan szent ez a meghatározott időszak, amit Isten maga különített el a tiszteletére, mint amikor a Teremtő először megszentelte. Hasonlóképpen jövedelmünk tizede is ťszentség az ÚrnakŤ. Az Újtestamentum nem lépteti újra életbe a tized törvényét, mint ahogy a szombatot sem, csak fenntartja mindkettő érvényességét és magyarázza mély lelki jelentőségét... Miközben népünk igyekszik hűségesen Istennek szánni az időt, amit Ő magáénak mond, vajon ne adnánk vissza javainkból is azt a részt, amire igényt tart” (Ellen G. White: Counsels on Stewardship [Tanácsok a sáfárságról]. 66. o.)?

Hogyan tarthatjuk elevenen magunk előtt a meggyőződést, hogy a tized valóban „szent”?