A LELKI IGAZSÁGOK SÁFÁRAI

Amikor a sáfárságra gondolunk, kézzelfogható dolgok jutnak eszünkbe, és ez jól is van így. Amint azonban már eddig is láthattuk, a sáfárság túlmutat ezen. A kézzelfogható dolgokon kívül a megfoghatatlan ajándékok is Istentől származnak. Ezek lelki javak, amelyeket Isten ad (1Pt 4:10), hogy Krisztusban maradjunk, így kialakíthassuk a keresztényi tulajdonságokat és olyanná válhassunk, amilyenné Őbenne lehetünk. A meg nem fogható dolgokkal ezért sokkal gondosabban kell bánnunk, mint a konkrét, anyagi dolgokkal, hiszen végtelenül értékesebbek.

Olvassuk el Ef 6:13-17 szakaszát! Mi mindent kaptunk Istentől, aminek sáfárai lettünk? Miért alapvetően fontos helyesen kezelni mindezeket?

„Az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban” (Róm 6:23). Nem adhatja meg nekünk azt az üdvösséget a világ és mindaz, amit a világ nyújt, ami Jézus Krisztusban a miénk. Az üdvösség Isten ajándéka, ez a legértékesebb kincsünk. Ennek valóságát mindig szem előtt tartva helyes szemléletünk lehet az Istentől kapott egyéb javaink feletti sáfárságban is.

„A természet tankönyvéből is csak a Golgotáról sugárzó fényben tudunk helyesen tanulni és tanítani. A betlehemi történeten és a kereszt eseményein keresztül mutassuk be, hogy lehetséges a győzelem a gonosz fölött, és hogy minden áldás a megváltás ajándéka által árad ránk” (Ellen G. White: Nevelés. Budapest, 2015, Advent Kiadó, 89. o.)!

A megváltás csak azért lehet a miénk, mert Jézus megfizette az árát értünk. Pál világosan kijelenti: „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint” (Ef 1:7). Csak azért a miénk, mert Isten nekünk adta. Mennyire fontos magunkra venni „az Isten teljes fegyverzetét” (Ef 6:11), hogy a gonosz ne tudjon közel férkőzni hozzánk és meglopni bennünket! Csak akkor árthat, ha engedjük neki, és ez akkor történhet meg, ha nem engedelmeskedünk annak, amit Isten az Igéjében kinyilatkoztatott (Ef 6:17). Legkomolyabb védelmünk az, ha hittel engedelmeskedünk a kapott világosságnak.

Olvassuk el Ef 6:13-17 szakaszát! Hogyan öltsük fel az Isten fegyverzetét? Miért mondhatjuk, hogy sáfárai vagyunk mindannak, amit e fegyverzettel megkapunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: