IMAÉLET

„Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit elküldtél, a Jézus Krisztust” (Jn 17:3). Nem csoda, ha a keresztények gyakran beszélnek arról, hogy hitük lényege az Istennel való kapcsolat. Ha Istent megismerni egyenlő az örök élettel, akkor a vele való kapcsolat által miénk az örök élet is. Ebben a kapcsolatban pedig létfontosságú a kommunikáció. Isten az Igében közli a gondolatait és mi imában válaszolhatunk neki. Az ima létfontosságú, ha a világ dolgai helyett a mennyei dolgok felé akarjuk irányítani gondolatainkat és szívünket. Azért jelenthetjük ki ezt, mert természetéből adódóan az ima magasabb dimenzió felé terel. Itt is óvatosnak kell azonban lennünk, mert néha az imáinkban is csupán saját önző vágyainkat fejezzük ki. Ezért kell úgy imádkoznunk, hogy akaratunkat alárendeljük Istenének.

Évekkel ezelőtt Janis Joplin énekesnő arról énekelt, hogy „Uram, vennél nekem egy Mercedest?” Sajátos iróniája azoknak az anyagiasságát bírálta, akik állítólag hisznek Istenben. Amikor imádkozunk, biztosnak kell lennünk abban, hogy Isten akaratát keressük, nem pedig a sajátunkat, hiszen az ima önmagában is Istennek való odaszentelődést jelent és meghalást a világ számára.

Olvassuk el Zsid 11:1-6 szakaszát! Mi az a fontos elem, aminek minden imánkban benne kell lennie? Mit jelent hittel közeledni Istenhez, hittel imádkozni?

A hit nélküli ima csak tettetés, Sátán hamis hite. „Az ima és a hit szorosan összetartoznak és együtt is kell tanulmányozni ezeket. A hittel elmondott imában Istentől származó tudomány van, amit mindenkinek értenie kell, ha eredményessé szeretné tenni élete munkáját. Jézus így bíztat: »Azért mondom néktek: Amit könyörgéstekben kértek, higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek« (Mk 11:24). Megváltónk világossá teszi, hogy kérésünknek összhangban kell lennie Isten akaratával. Azt kell kérnünk, amit Ő megígért, és amit kapunk, azt az Ő akarata szerint használjuk! A feltételek teljesülésével az ígéret teljesedése kétségtelen” (Ellen G. White: Prayer [Ima]. 57. o.).

Gondolkodjunk saját imaéletünkről! Miért imádkozunk? Mit árulnak el az imáink a fontossági sorrendünkről? Még mi mindenért kellene imádkoznunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: