Isten kijelentette a fáraónak: „Mert ezúttal minden csapásomat rábocsátom a te szívedre, szolgáidra és népedre, azért, hogy megtudd, hogy nincs hozzám hasonló az egész földön” (2Móz 9:14, ÚRK).

Mire utalt az Úr, amikor kijelentette: „nincs hozzám hasonló az egész földön”?

„Véges elménk képtelen felfogni a végtelen Isten művének jellegét. A szent Úr a legragyogóbb intelligencia, a legbölcsebb és legműveltebb elme előtt is örök titok marad” (Ellen G. White: Testimonies for the Church [Bizonyságtételek a gyülekezetnek]. 5. köt., 698-699. o.).

Istenhez nincs hasonló (1Kir 8:60). Úgy gondolkodik, emlékezik és cselekszik, hogy azt mi nem is tudjuk felfogni. Mindegy, hogyan próbáljuk a saját képünkre formálni, mindig Isten marad. Ő az, aki megalkotta a hópelyheket, az agyunkat, az arcunkat, egyéni tulajdonságainkat, „és rajta kívül nincs más” (1Kir 8:60, ÚRK). Ő a Teremtő, aki alapvetően különbözik teremtményeitől.

A következő igék alapján tehát mennyire különbözik Isten a teremtményeitől? 1Sám 2:2; Zsolt 86:8; Ézs 55:8; Jer 10:10; Tit 1:2

Amikor azon elmélkedünk, hogy milyen az Isten, mi mindennel rendelkezik, mi mindent cselekszik, fel sem vetődik bennünk, hogy versenyre kelhetnénk vele. Ám bizonyos értelemben „versenyeznie kell” az ember szeretetéért és ragaszkodásáért. Talán ezért írja az Ige, hogy féltőn szerető Isten (2Móz 34:14). Az embert szabadnak teremtette, ami azt jelenti, hogy szabadságunkban áll szolgálni Őt, vagy rajta kívül bármi mást. Ez volt az emberiség alapproblémája: a különféle formákban jelentkező más istenek imádata mellett döntöttek, és nem az egyetlen, igaz Istent imádták, aki teremtette és fenntartja az egész univerzumot. Ezért mondja, hogy Ő féltőn szerető Isten.

Vajon az életünkben verseng valami az Isten iránti szeretettel?