ELHOMÁLYOSULT LELKI LÁTÁS

Nem is kell a Biblia ahhoz, hogy belássunk egy nyilvánvaló igazságot: az élet gondjai és javai csak ideiglenesek. Itt semmi sem maradandó vagy tartós. Pál így fogalmazott: „Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók” (2Kor 4:18). Igen rövidlátó az a keresztény, akit a világ gondjai kötnek le, nem pedig az, hogy a mennybe vezető úton járjon! Kevés dolog vakíthatja el a szemünket annyira, mint a gazdagság csalárdsága. Így fogalmazott Helen Keller, aki vak volt: „Az a legszánalmasabb a világon, akinek ép a szeme világa, de nincs látása.” A Biblia tele van olyan emberek példáival, akik ugyan láttak, lelki értelemben azonban vakok voltak.

„Egyesek annyira szeretik a világot, hogy az elnyeli az igazság iránti szeretetüket. Amint itt szaporodnak a kincseik, úgy csökken a mennyei kincsek iránti érdeklődésük. Minél többet birtokolnak ebből a világból, annál szorosabban ölelik magukhoz a javakat, mert félnek, hogy az olyannyira óhajtott kincseket valaki elveszi tőlük. Minél több van a tulajdonukban, annál kevesebbet ajánlanak fel másoknak, mert minél többjük van, annál szegényebbnek érzik magukat. Ó, milyen csalárd a gazdagság! Nem fogják meglátni és érzékelni, mi mindenre van szükség Isten ügyében” (Ellen G. White: Spiritual Gifts [Lelki ajándékok]. 2. köt., 267. o.). Ha elhomályosul a lelki látásunk, azzal bizony kockára tesszük az örök üdvösségünket. Nem elég, ha csak néha-néha pillantunk Jézusra. Összpontosítsuk rá a figyelmünket!

Milyen veszélyre figyelmeztet Jézus Mt 13:3-7, 22 verseiben? Miért esik bele ebbe a csapdába olyan könnyen gazdag és szegény egyaránt?

Jézus először a világ gondjaira figyelmeztet (Mt 13:22). Tudja, hogy mindnyájan gondokkal küszködünk, beleértve az anyagi jellegű problémákat. A szegények amiatt aggódnak, hogy nincs elég pénzük, a gazdagokat pedig az foglalkoztatja, hogyan szerezhetnének még többet. Vigyázzunk, hogy az efféle gondok ne fojtsák meg az Igét a szívünkben és az életünkben (Mt 13:22)! Másodjára Jézus a gazdagság csalárdságára figyelmeztet (Mt 13:22). A vagyon önmagában nem bűn, mégis képes úgy csapdába ejteni, hogy végső romlásunkat okozza.

Hogyan mutatkozik meg az életünkben a gazdagság csalárdsága? Milyen gyakorlati döntéseket hozhatunk, hogy óvjuk magunkat a csapdájától?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: