Az egyik népszerű televíziós igehirdető üzenete egyszerű: Isten meg akar áldani, áldásának bizonyítéka pedig az anyagi javak bősége. Más szóval, ha hűséges vagy, Isten gazdaggá tesz.

Ilyen és ehhez hasonló a jólét-evangélium üzenete. Kövesd Istent és Ő gazdaggá tesz az anyagi javakban! Ez a gondolat nem más, mint az anyagiasság hamis teológiai igazolása, hiszen a valódi üzenete így hangzik: „Anyagias akarsz lenni és szeretnéd, hogy ez ne bántsa a lelkiismeretedet? Akkor itt a mi evangéliumunk!”

Azonban komoly csúsztatás a garantált gazdagsággal összekapcsolni az evangéliumot. Ez a hiedelem ellentmond a Szentírásnak, és olyan énközpontú teológiát tükröz, ami nem több mint bibliai nyelvezettel megfogalmazott féligazság, a gyökere pedig ugyanaz, mint minden egyéb bűné: az én és az énnek való kedvezés mindenekfelett.

A jólét-teológia szerint, ha Istennek adunk valamit, cserébe megkapjuk az anyagi értelemben vett gazdagság garanciáját. Ez azonban automatává alacsonyítja Istent, a vele való kapcsolatunkat pedig szánalmas üzletté: Én ezt teszem, cserébe pedig te azt ígéred nekem. Vagyis nem azért adunk, mert az a helyes, hanem azért, amit cserébe kapunk. Ez a jólét-evangélium.

Olvassuk el 2Kor 8:1-7 szakaszát! Mi történik itt? Milyen elveket látunk ezekben az igeversekben, amelyek ellene szólnak a jólét-evangéliumban megfogalmazott gondolatnak? Mit ért Pál azon, hogy bővölködjünk a jótékonyságban (2Kor 8:7)?

Ezek az emberek bár nagy szegénységben éltek (2Kor 8:2), mégis jószívűek voltak, sokkal többet adakoztak, mint amennyit megengedhettek volna maguknak. Az ilyen és hasonló igeversek segítenek cáfolni a jólét-evangélium hamis teológiáját, ami szerint az lesz a bizonyítéka annak, hogy jó kapcsolatban vagy Istennel, ha dúskálsz az anyagi javakban.

Milyen példát hozhatunk fel arra, hogy van, aki hűséges Istenhez, de a világi javakat illetően nem gazdag, míg sokan nem hűségesek az Úrhoz, mégis gazdagok? Ezek szerint miért nem nevezhetjük a gazdagságot az isteni áldás bizonyítékának?