TELI RAKTÁRAK

Milyen üzenetet találunk Lk 12:15-21 szakaszában? Hogyan alkalmazhatja ezt az alapelvet az is, aki nem gazdag?

Akár gazdagok vagyunk, akár szegények, a birtoklás vágya elterelheti a figyelmünket arról, ami valóban számít, és rávesz, hogy inkább arra összpontosítsunk, ami időleges, mulandó, ami miatt egyáltalán nem érdemes elveszíteni az örök életet.

Talán szó szerint sosem borulnánk le egy aranyból vagy ezüstből készült szobor elé, de nagyon is fenyegethet valamennyiünket az a veszély, hogy aranyat vagy ezüstöt imádunk, csak éppen másképpen.

Ez a példázat különösen alkalmazható a világnak azokon a részein, ahol az emberek szinte kizárólag a vagyon megszerzésének szentelik az életüket. A kereskedők világszerte művészetté fejlesztették termékeik értékesítését. A reklámmódszerek arra épülnek, hogy elhitessék velünk: nem lehetünk boldogok vagy elégedettek, amíg nem a miénk az, amit árulnak. Egy sikeres cég kihoz egy terméket és elhiteti, hogy szükségünk van rá, majd meg is veteti velünk. Az az igazság, hogy a módszer működik! Még a keresztények sem mentesek a csapdájától, pedig a reménységünk nem e világból való!

5Móz 8:10-14 szerint hogyan fenyeget ez a veszély minden hívőt?

Milyen példát találunk arra a Bibliában vagy a mai életben, hogy az ember lelkiségét, a mennyei és lelki dolgok iránti vágyát növelné az anyagi javak, a vagyon felhalmozása? Beszéljünk erről a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: