Mint falat kenyér az éhezőnek,
mint sebre a balzsam
a szenvedőnek;
mint virágnak az üdítő harmat,
mint tikkasztó melegben
a lágy fuvallat,
zápor a kiszáradt földnek:
lelkem sóvárgásain áttörnek
szavaid, s imához borulok,
örökkévaló, nagy irgalmú Isten!
– Add, hogy meghalljam szavad,
add, hogy érezzem kezed melegét,
hogy akármit ígér a világ,
tudjam mondani:
nekem kevés!
Nekem Te kellesz,
mert Te vagy az Élet!
Ez a földi lét
csak átmenet.
Hozzád vágyom,
hisz belőled van lelkem:
a belső emberem
érted remeg.
– Ezért vagy nekem a kenyér,
a balzsam, az üdítő harmat,
a vigasztalás, szent öröm,
s hogy ilyen sokra méltattál:
Köszönöm, Uram! Megköszönöm!