KINCS A MENNYEBEN

„Szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avulnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, ahol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti” (Lk 12:33).

„Krisztus azt akarja, hogy mindenki mérlegre tegye lehetőségeit, és végezzen becsületes számvetést. A mérleg egyik serpenyőjébe tegyük az örök kincseket, az életet, igazságot, mennyet és a lelkek megváltásán érzett krisztusi örömet, a másik serpenyőbe pedig a világ minden varázsát. Az egyik serpenyőbe tegyük saját magunk kárhozatát és azokét, akiknek megmentésében közreműködhettünk volna; a másik serpenyőbe pedig azt az életet – a magunkét és másokét –, amely örökké tart. Tegyük mérlegre az ideig valót és az örökkévalót. És miközben mérlegelünk, Krisztus így szól: »Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall« (Mk 8:36)?

Isten azt szeretné, ha a mennyeit választanánk, és nem a földit. Lehetőséget nyújt arra, hogy értékeinket mennyei kincsekbe fektessük. Legnemesebb céljaink elérésére, legdrágább kincsünk megőrzésére bátorít… Amikor a molyette és rozsdamarta gazdagság semmivé lesz, Krisztus követői élvezhetik a mennyei kincseket, a romolhatatlan gazdagságot.

Az egész világ barátságánál többet ér Krisztus megváltottainak barátsága. A legpompásabb földi palotához való jogcímnél többet ér, hogy jogunk lehet a mennyei hajlékokhoz, amelyeket Urunk készít. Ezért távozott a földről. Minden földi dicsőítésnél többet érnek azok a szavak, amelyeket Megváltónk intéz hűséges szolgáihoz: »Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, amely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta« (Mt 25:34). A javaikat tékozlóknak Krisztus még most alkalmat ad a maradandó gazdagság megszerzésére” (Ellen G. White: Krisztus példázatai. Budapest, 1983, H. N. Adventista Egyház, 260-261. o.).

2018. 1. negyedév

Sáfárság: a szív indítékai

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: