„AZ EGÉSZ IZRÁEL MEGTARTATIK”

Milyen nagy eseményekről jövendöl Pál Róm 11:25-27 verseiben?

A keresztények már évszázadok óta tárgyalják és vitatják ezt a néhány verset. Egy-két pontja azonban egyértelmű. Először is, a versek alaphangját az adja meg, hogy Isten kinyújtja kezét a zsidók után. Pál itt a fejezet elején feltett kérdésre válaszol: „avagy elvetette-é Isten az ő népét?” Természetesen nem – mondja –, és ezt azzal magyarázza, hogy 1) a vakság (görögül poroszisz, „keménység”) „csak részben történt”; és 2) csak ideiglenes, amíg „a pogányok teljessége bemegyen”. Mit jelent a „pogányok teljessége”? Sokan az evangélium küldetésének beteljesedését látják ebben a kifejezésben, amikor is az egész világ megismeri az evangéliumot. A „pogányok teljessége” ezek szerint akkor jött el, amikor már mindenütt hirdették az evangéliumot. Egyetemessé lett Izrael hite, amit Krisztus kinyilatkoztatott. Az evangélium az egész világon hangzik, Jézus eljövetele a küszöbön áll. Ekkor sok zsidó elindul Jézus felé. A másik értelmezési nehézséget az „egész Izráel megtartatik” kifejezés okozza (26. vers). Nem szabad úgy értelmezni, hogy valami isteni rendelés folytán a végidőben minden egyes zsidó üdvözülni fog. Az Írás sehol nem általánosít, sem az emberi nem egészére, sem annak egy bizonyos részére nézve. Pál remélte, hogy megtarthat „közülük némelyeket” (14. vers). Voltak, akik elfogadták a Messiást, mások elvetették, éppen úgy, mint ahogy ez más népcsoportok esetében is történik. A Római levél 11. fejezetéhez fűzött megjegyzésében Ellen White „az evangélium hirdetésének utolsó” idejéről beszél, amikor a zsidók közül „sokan elfogadják Krisztust Üdvözítőjüknek, hit által” (Ellen G. White: Az apostolok története. Budapest, 1978, H. N. Adventista Egyház, 260. o.).

„Világunkban hatalmas munkát kell végezni. Az Úr kijelentette, hogy a pogányokat be kell gyűjtenünk, de nem csupán a pogányokat, hanem a zsidókat is. A zsidók között sokan vannak, akik megtérnek, s akik által meglátjuk Istenünk üdvözítését. Zsidók mindenütt vannak, s el kell vinnünk hozzájuk a jelenvaló igazság világosságát. Közöttük sokan vannak, akik elfogadják a világosságot, s akik Isten törvényének változhatatlanságát csodálatos erővel hirdetik” (Ellen G. White: Evangelizálás. Budapest, 2007, Advent Irodalmi Műhely, Felfedezések alapítvány, 376. o.).

Vegyük számba a keresztény hit zsidó gyökereit! Hogyan segíthet a zsidó vallás bizonyos fokú tanulmányozása jobban megérteni keresztény hitünket?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2017. 4. negyedév

Egyedül hit által: a Római levél

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: