SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Róma 10, 11

„Mondom tehát: Avagy elvetette-é Isten az ő népét? Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való” (Róm 11:1).

E heti tanulmányunk a Római levél 10-11. fejezetét dolgozza fel, kiváltképpen a 11. fejezetre összpontosítva. Fontos mindkét részt végigolvasni, hogy nyomon tudjuk követni Pál gondolatmenetét.

E két fejezet mindig sok vitát váltott ki, bár egy pont teljesen egyértelműen kitűnik: az, hogy Isten szereti az emberiséget és kívánja minden ember üdvösségét. Az üdvösségből senkit nem zár ki. A Római levél 10. fejezetéből kiderül, hogy „nincs különbség zsidó meg görög között” (12. vers) – mindnyájan bűnösök vagyunk, egyaránt szükségünk van Isten kegyelmére, amiben Jézus Krisztus által részesült a világ. A kegyelem mindenkihez eljut – nem nemzetiség, születési jog vagy a törvény cselekedetei függvényében, hanem a Jézusba vetett hit által, hiszen Ő minden bűnös helyett meghalt. Szerepek változhatnak, de a megváltás alapvető terve soha!

Pál ezt a témát folytatja a 11. fejezetben. Amint korábban már megjegyeztük, itt is fontos megérteni, hogy amikor az apostol kiválasztásról és elhívásról szól, nem az egyes ember üdvössége a kérdés, hanem a szerepe, amit a világ megmentését célzó isteni tervben betölt. Isten egyetlen csoport elől sem zárja el eleve az üdvösséget, erről szó sincs. Viszont a kereszt után és miután nagyrészt Pál közreműködése folytán eljutott az evangélium a pogányokhoz, a zsidó és pogány hívők korai mozgalma vette magára a világmisszió felelősségét.